A BBC gyakorlatában eddig az este 9 óra számított hivatalos "vízválasztónak" - ezt az időpontot így is nevezik: watershed -, amely után már lehetett "erősebb nyelvezetű", és/vagy erotikus tartalmú programokat is sugározni. A tekintélyes brit tévé- és rádiótársaság irányító testülete, a BBC Trust azonban széleskörű országos felmérést végzett, és ebből kiderült, hogy a nézőket és a hallgatókat igencsak zavarja a trágárság és az erőszak mind gyakoribb megnyilvánulása az esti műsorokban is.
Ezért a BBC a szerkesztési alapelvek komoly módosítására készül: a tervek között szerepel, hogy a trágár kifejezéseket este 9 óra után is sípszó leplezné, és a durva, vagy szexuális tartalmú műsorok előtt napszaktól függetlenül külön figyelmeztetés jelenne meg, vagy hangzana el. A BBC Trust 2700 fő bevonásával elvégzett vizsgálata azt mutatta ki, hogy a műsorokban előforduló durvaságok és trágárságok mennyisége néha már a fiatalabb korosztályoknak is sok volt. A felmérést a BBC történetének egyik legnagyobb botránya nyomán rendelte el az irányító testület.
A BBC 2 rádió egyik csevegős programjának néhány hónappal ezelőtti felvételére vendégként hivatalos lett volna Andrew Sachs, a népszerű brit színész, aki azonban más elfoglaltsága miatt végül nem tudott megjelenni a stúdióban.
Jonathan Ross és Russell Brand, a két műsorvezető elkezdte hívogatni a köztiszteletben álló idős úr telefonját, amelynek hangrögzítőjére egyre durvább üzeneteket mondtak rá. Ross népiesen egyértelmű szóhasználattal közölte például, hogy Brand együtt töltötte az éjszakát a színész igen csinos, 23 éves unokájával. Ezután még jó ideig elviccelődtek erről a témáról, rendkívül sértő hangnemben kitárgyalva az állítólagos együttlét intim részleteit, és további, hasonló tartalmú üzeneteket hagytak Sachs telefonján. Az adás után a BBC-hez és az országos médiahatósághoz 42 ezer hallgatói bejelentés érkezett, ami minden idők panaszrekordja.
Az ügyben megszólalt Gordon Brown miniszterelnök is, aki "elfogadhatatlannak" nevezte a történteket. Az incidens nyomán Brand távozott a BBC-től, Rosst - a társaság legmagasabb fizetésű műsorvezetőjét - három hónapra letiltották, a 2-es csatorna két vezetője lemondott, a BBC pedig nyilvánosan elnézést kért.
Az Ofcom - a távközlési és műsorszóró normákért felelős brit hatóság - 150 ezer font (48 millió forint) rekord pénzbírságra ítélte a BBC-t a hatalmas közfelháborodást keltő incidensért.
Már este sem lehet káromkodni a BBC-n
Ezentúl este sem lehet zabolátlanul káromkodni a BBC műsoraiban, és a szexet is csak módjával méri majd a világ első számú közszolgálati médiacsoportja, miután a közönség komoly nemtetszését fejezte ki a több mint nyolcvanéves intézmény "erkölcsi züllése" miatt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.