Az ellenzéki pártok közül a Zöldek és a liberálisok szerdán a nemzetközi biztonsági erőkben való német közreműködés stratégiájának felülvizsgálatát sürgették, a Baloldal pártja pedig ismételten követelte a német kontingens azonnali hazahívását.
Németország 2002 óta csaknem 4000 katonát állomásoztat Afganisztán északi részén a NATO vezette biztonsági erők kötelékében. A kontingens közvetlen katonai hadműveletben nem vehet részt, csakis védelmi, illetve biztonsági feladatot láthat el. Ezen kívül közreműködik az újjáépítés előmozdításában.
A katonai szerepvállalás parlamenti korlátozása ellenére mostanáig a Bundeswehr 35 katonája vesztette életét, és az elmúlt hónapokban jelentősen megszaporodtak a német kontingens elleni támadások is. A három katona is egy ilyen támadás során vesztette életét, ami a további szerepvállalással kapcsolatos belpolitikai vita újabb kiéleződéséhez vezetett.
Franz Josef Jung konzervatív védelmi miniszter és Frank-Walter Steinmeier szociáldemokrata külügyminiszter ismét kiállt az afganisztáni küldetés folytatása mellett, elutasítva a kontingens kivonását célzó követeléseket. Szerdai nyilatkozatában a védelmi miniszter hangoztatta: nemcsak Afganisztán stabilitásának biztosításáról, hanem Németország és a Nyugat biztonságának védelméről is van szó. Az Egyesült Államokat és Európát is veszélyeztető terrorizmus ellen a helyszínen kell felvenni a harcot - fogalmazott Jung, aki szerint a stabilitás biztosítása az újjáépítés sikerének előfeltétele is.
Hasonlóan vélekedett Steinmeier külügyminiszter is, aki ugyanakkor az afgán kormányt erőteljesebb közreműködésre és a keddi merénylet elkövetőinek kézre kerítésére szólította fel. Az ellenzéki Zöldek és a liberálisok ezzel szemben ismét azt sürgették, hogy a német kontingensnek mindenekelőtt az újjáépítésben kell részt vennie, tartózkodva mindenfajta katonai szerepvállalástól. A Baloldal pártja viszont arra szólította fel a kormányt, hogy ne kockáztassa tovább német katonák életét.
Szakértők az elmúlt időszakban megszaporodott németellenes támadásokat összefüggésbe hozzák a közelgő németországi választásokkal, és úgy vélik: a tálibok közvetve a jelenlegi kormányt alkotó nagy pártok pozícióit kívánják gyengíteni.
Német katonák halála miatt vita van az afgán jelenlétről
Fellángolt a vita Berlinben az afganisztáni német katonai szerepvállalásról azt követően, hogy kedden Kunduz tartományban egy tálib támadás során a Bundeswehr három katonája vesztette életét.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.