Az APA osztrák hírügynökség keddi jelentése szerint az Orly azzal indokolja a hétfőn, Prágából érkezett gép feltartóztatását, hogy a SkyEurope-nak többszöri figyelmeztetés ellenére "hónapok óta" rendezetlen számlái vannak. A párizsi repülőtér üzemeltetője ezért bírósághoz fordult, egy első fokú francia polgári bíróság pedig június 18-án úgy határozott, hogy a kinnlevőségek rendezése érdekében feltartóztathatják a SkyEurope egyik repülőgépét.
Az Orly szóvivője elmondta: "rendkívül ritkán" alkalmaznak ilyen eljárást. A szlovák légitársasággal szemben fennálló követelések nagyságáról a szóvivő nem tájékoztatott, és azt sem közölte, hogy a továbbiakban miként kívánják kezelni az ügyet.
Az MTI kérdésére Zboray András, a SkyEurope kereskedelmi vezérigazgató-helyettese elmondta: egyik gépüket valóban feltartóztatták a párizsi repülőtéren, és rendezetlen számlák is vannak. A társaság azonban jogellenesnek tartja a francia fél lépését, a SkyEurope ugyanis az illetékes szlovák bíróság döntése alapján hitelezői védelem alatt áll, ez a védelem pedig az Európai Unió egész területén, így Franciaországban is érvényes, mondta Zboray.
Feltartóztatták a SkyEurope egyik gépét Párizsban
A reptéri elszámolásokkal kapcsolatos viták miatt feltartóztatták a SkyEurope egyik utasszállító repülőgépét a párizsi Orly repülőtéren. A szlovák légitársaság szerint a francia fél lépése jogellenes.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.