A rádió szerint hétfőre virradó éjszaka nyugalom honolt Teheránban, első ízben a június 12-i elnökválasztás óta, bár szemtanúk a brit hírügynökségnek elmondták, hogy vasárnap este lövéseket hallottak a főváros két északi kerületében. A Farsz iráni hírügynökség ugyanakkor arról számolt be, hogy negyven rendőr megsérült és 34 kormányépület megrongálódott a tiltakozások során.
Továbbra is ellentmondó adatok látnak napvilágot a tüntetések halálos áldozatainak számát illetően. Az állami televízió szerint szombaton tízen haltak meg és több mint száz volt a sebesültek száma. Más források 13 halottról beszélnek. A tíz napja tartó zavargások hivatalosan elismert halottainak száma 17.
Közben az angol nyelvű Press TV bejelentette, hogy szabadon engedték Hasemi Rafszandzsáni ajatolláh, volt elnök lányát, Faezehet, akit négy további családtagjával együtt vettek őrizetbe szombaton egy tüntetés során. Részleteket nem közöltek. Hozzátartozóit már korábban elengedték. Rafszandzsáni ajatolláh Muszavi támogatójának számít.
Teherán: 457 embert vettek őrizetbe
Négyszázötvenhét embert vettek őrizetbe szombaton az iráni főváros, Teherán központjában a rendőrök és a tüntetők összecsapását követően - közölte az állami rádió rendőrségi forrásokat idézve.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.