"Az iszlám köztársaság törvényei nem tesznek lehetővé választási csalást" - szögezte le Hamenei több tízezer ember előtt, akik a teheráni egyetem falain belül és kívül hallgatták őt. Ha százezer szavazatról vagy esetleg egymillióról lenne szó, talán felmerülhetnek kétségek, de a tizenegy milliós szavazatkülönbség azt mutatja, hogy nem történhetett manipuláció - tette hozzá. Kiemelte ugyanakkor, hogy a felmerült panaszokat meg kell vizsgálni, mert ez a jövőbeli választások hitele szempontjából is fontos. Ezzel a legfőbb vezető nyilvánosan is kiállt a június 12-i választás hivatalos győztese, Mahmúd Ahmadinezsád elnök mellett, aki a szavazatok 62,6 százalékát szerezte meg.
A legfőbb iráni vezető figyelmeztette a választási eredményt vitató vesztes elnökjelölteket, hogy csak törvényes úton próbálják orvosolni panaszaikat, és arra kérte az ellenzéket, hogy hagyjon fel az utcai tiltakozással. "Ha nem érnek véget a demonstrációk, felelősségre fogják vonni a tüntetőket a felfordulásért" - mondta, és egyúttal nyugalomra és józanságra intette az irániakat. Kijelentette, hogy a vezetés nem fogja teljesíteni a vesztes jelöltek "jogtalan követeléseit" az utcai tiltakozások nyomására, mert az egy "diktatórikus rendszer kiépítésének kezdete" lenne.
Élesen kikelt a világ "arrogáns hatalmai" ellen, amelyek közül konkrétan az amerikai és a brit kormányt nevezte meg. Azzal vádolta ezeket a nyugati országokat, hogy nyugtalanságot akartak szítani Iránban, és megpróbálták aláásni az embereknek a választásba vetett bizalmát. "A végeredmény kétségbe vonásával az iszlám köztársaság legitimitását kérdőjelezték meg" - vélekedett. Hozzátette, hogy Iránnak nincs szüksége tanácsokra ezektől az országoktól az emberi jogok védelmét illetően. "Nem tudnak semmit az emberi jogokról azok után, amit Irakban és Afganisztánban műveltek" - mondta. Hangsúlyozta, hogy Irán megmutatta a világnak, milyen egy vallási demokrácia. A június 12-i választást "politikai földindulásnak" nevezte, és utalt arra, hogy 1979 óta nem volt ilyen magas részvételi arány Iránban.
Az iráni televízió felvételei szerint a pénteki imán jelen volt Ahmadinezsád és egyik kihívója, Mohszen Rezai is. A képeken nem volt látható sem Mehdi Karubi, sem Mir Hoszein Muszavi reformpárti elnökjelöltek. Muszavi választási csalásra hivatkozva az eredmény érvénytelenítését és új választások kiírását követelte, hívei a választás óta mindennap tüntetnek Teheránban.
Hamenei szerint nem csaltak az iráni elnökválasztáson
Egyértelmű győzelem született az iráni elnökválasztáson - jelentette ki Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője pénteken a teheráni egyetemen elmondott beszédében.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.