Szemtanúk szerint a Khomeini imám tér megtelt fekete gyászruhás, kezükben gyertyát tartó tüntetőkkel, a német hírügynökség pedig több százezresre becsülte a tömeget. A megmozduláson Muszavi is megjelent. Muszavi előző nap szólította fel követőit arra, hogy mecsetekben vagy békés tüntetéseken fejezzék ki együttérzésüket az áldozatokkal és családtagjaikkal.
A múlt pénteki elnökválasztást a hivatalos adatok szerint Mahmúd Ahmadinezsád hivatalban lévő államfő nyerte meg. Muszavi választási csalásra hivatkozva az eredmény érvénytelenítését és új választások kiírását követelte. Hívei a választási eredmény szombati kihirdetése óta minden nap tüntetnek Teheránban. A hétfői tüntetésen az iráni teokratikus államrendszert pártoló milicisták hét tüntetőt lelőttek. Nem hivatalos források szerint ennél jóval többen haltak meg.
Az áldozatokra emlékezve a csütörtöki megmozdulás egyes részvevői "Hol vannak a testvéreink?" feliratot tartottak magasba, mások "Miért öltétek meg a testvéreinket?" transzparenssel demonstráltak. Egy felirat pedig az izraeli hadsereg múlt év végi, ez év eleji gázai övezeti offenzívájára utalva felvetette: "Mi megsirattuk Gázát, de értünk ki fog sírni?".
Az ellenzéki tüntetők nyíltan dacolnak Szajed Ali Hamenei ajatollahhal, az ország vallási és politikai vezetőjével, aki a tiltakozó megmozdulások kirobbantása után nemzeti egységre - az elnökválasztási eredmény mögötti egységes felsorakozásra - hívta fel az irániakat. A tüntetők egyelőre a hivatalos választási eredmény ellen, nem pedig a teokratikus államrendszer ellen emelték fel hangjukat; ez utóbbi megdöntésének esélyei halványnak tűnnek. A mostani megmozdulások a legnépesebb utcai tüntetések az Egyesült Államok által támogatatott Mohammad Reza Pahlavi sah hatalmát megdöntő 1979-es iszlám forradalom óta. A hétfői több százezres tüntetés azonban a forradalom alatti tömegmegmozdulásokra emlékeztetett, a sorozatos tiltakozások pedig megkérdőjelezik, hogy valóban Hameneié-e az utolsó szó minden fontos kérdésben.
A Borna iráni hírügynökség hétfőn bírált egyes vallási vezetőket, amiért a korábbi választásoktól eltérően ezúttal nem gratuláltak az elnökválasztás győztesének, vagyis Ahmadinezsádnak. Az iráni hatóságok csütörtökön meggátolták, hogy az Ahmadinezsád bírálói közé tartozó Ali Akbar Hasemi Rafszandzsani volt elnök két gyermeke elhagyja az országot - jelentette a Farsz hírügynökség, de nem jelölte meg értesülése forrását. Rendszerpárti diákok Rafszandzsani fiának és lányának őrizetbe vételét követelték.
Több ezer ellenzéki tüntet Teheránban
Az iráni elnökválasztáson alulmaradt Mir Hoszein Muszavi ellenzéki jelölt legalább több tízezer híve gyűlt össze csütörtök délután Teherán belvárosában, hogy közösen gyászolják a hét eleji tömegtüntetéseken megölt társaikat.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.