A szóvivő elmondta, hogy az Őrök Tanácsa megkezdte a múlt heti voksolással kapcsolatban benyújtott, összesen 646 panasz "alapos kivizsgálását". A kifogásokat a három érintett - Mir Hoszein Muszavi, Mehdi Karubi és Mohszen Rezai - személyesen is felvetheti a testület szombati rendkívüli ülésén.
Csütörtökön folytatódott Muszavi híveinek tüntetése Teheránban, ahol a demonstrálók az ENSZ képviselete előtt gyűltek össze. Szemtanúk beszámolója szerint többen "ENSZ - hol vagytok?" feliratú transzparenseket emeltek a magasba. A tüntetők többsége fekete ruhában jelent meg, miután Muszavi korábban arra kérte a résztvevőket, hogy a hétfőn lelőtt hét tüntetőre emlékezve öltözzenek a gyász színébe. Délutánra további több tízezer embert várnak a tiltakozó megmozdulás szervezői.
A síita klérus 86 tagjából álló Szakértői Tanács közben üdvözölte a magas - 85 százalékos - részvételi arányt, ám a Mahmúd Ahmadinezsád elnök győzelmét mutató, viszont az ellenzék részéről vitatott választási eredményekről nem nyilatkozott.
A hivatalos végeredmény szerint Ahmadinezsád a szavazatok 62,6 százalékát szerezte meg, legfőbb riválisa, az egykori kormányfő Muszavi 33,75 százalékot kapott. Muszavi választási csalásra hivatkozva az eredmény érvénytelenítését és új választások kiírását követelte, hívei a választás óta minden nap tüntetnek Teheránban.
Az iráni Őrök Tanácsa szombaton találkozik a vesztes elnökjelöltekkel
Az iráni Őrök Tanácsa szombaton találkozik a három vesztes elnökjelölttel, hogy megvitassák a június 12-én megtartott választás ügyében felmerült panaszokat - közölte csütörtökön az iszlám köztársaság egyik legbefolyásosabb, 12 tagú testületének szóvivője az állami rádióban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.