Az illető részleteket nem közölt az állítólag készülő harmadik atomrobbantásról, de a Fox News amerikai hírcsatorna úgy tudja, hogy Phenjan "kész végrehajtani egy újabb atomrobbantást, amennyiben az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot fogad el ellene a szankciók szigorításáról".
A Yonhap dél-koreai hírügynökség ugyanakkor cáfolta az amerikai médiában megjelent értesüléseket. Hírszerzési forrásokra hivatkozva közölte: az Észak-Korea északkeleti részén fekvő atomkísérleti terepen nem folynak előkészületek az újabb atomrobbantásra. "Munkaerő vagy felszerelés mozgására utaló jeleket kellene látnunk az atomkísérleti telep környékén, ha nukleáris kísérlet lenne készülőben, de ilyen jeleket nem észleltünk" - közölték a dél-koreai hírszerzésnél.
A szöuli cáfolat ellenére a harmadik atomrobbantás előkészületeiről szóló hír azonnali reagálásra késztette Tokiót. Nakaszone Hirofumi japán külügyminiszter leszögezte, hogy Japán megteszi a "szükséges intézkedéseket", ha egy újabb BT-határozat után Észak-Korea harmadszor is kísérleti atomrobbantást hajtana végre.
Észak-Korea atomrobbantásra készül?
Washingtonban bizonyos jelekből arra következtetnek, hogy Észak-Korea talán újabb kísérleti atomrobbantásra készül a május 25-én végrehajtott második nukleáris föld alatti robbantás után - közölte egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékes a CNN hírtelevízióval.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.