A felsorolt intézmények péntektől számított két hétig zárva lesznek, hogy elkerüljék a fertőzés tovaterjedését - mondta Donald Cang hongkongi kormányzó. Mivel nem tudják megállapítani a betegség forrását, úgy vélik, hogy első ízben észlelték új influenza-fertőzés gyanúját olyan betegeknél, akik nem külföldről tértek haza, hanem a jelek szerint hazájukban kapták meg a kórt.
Hongkongban május elsején mutatták ki a betegséget egy Mexikóból, Sanghajon keresztül érkezett 25 éves férfinél. Ezt követően háromszáz személyt helyeztek karanténba egy hétre abban a szállodában, ahol a mexikói lakott.
Kínában ezzel egy időben megerősítették, hogy már 111 új influenzás beteget regisztráltak.
A genfi székhelyű Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a világban 74 országban 27 ezer 737 ember fertőződött meg új vírussal, és 141-en haltak meg a betegségben. Az esetek többségét Észak-Amerikában észlelték, míg Európában és Ausztráliában az utóbbi napokban jelentősen emelkedett a betegek száma.
A WHO csütörtökre rendkívüli szakértői tanácskozást hívott össze csütörtökre a H1N1 influenzavírus által okozott járvány terjedésének ügyében. Az ENSZ e szakosított szerve jelezte kedden: közel áll ahhoz, hogy világjárvánnyá nyilvánítsa az új influenza járványát, előbb azonban biztosítani akarja az államok megfelelő felkészülését a betegséggel kapcsolatos pánik megelőzésére.
Rettegés Hongkongban: az új influenza miatt zárva vannak az iskolák
A hongkongi hatóságok csütörtökön közölték, hogy bezárják az általános iskolákat, óvodákat és bölcsődéket azt követően, hogy 12 gyermek fertőződött meg az A típusú H1N1-es vírussal.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.