Aza Gazgerejeva bírónőre ismeretlen tettesek Nazranyban szerdán reggel több lövést adtak le, s a kórházban belehalt sebesüléseibe. A merénylet során további három személy megsebesült, ők közepesen súlyos állapotban voltak szerdán délelőtt. A lövéseket egy mozgó autóból adták le egy óvodánál a szintén autóban ülő bírónőre. Az utcán nagy volt a forgalom, számos gyerek érkezett az óvodába felnőttek kíséretében.
Mihail Zadvornov, az ingusföldi legfelsőbb bíróság elnöke elmondta: a merénylet hátterében csakis Gazgerejeva bírói tevékenysége állhat. Zadvornov kifejtette: Gazgerejeva 25 éve volt bíró, s teljes energiával vette ki a részét a korrupcióellenes harcból. Bűnügyeket és a szélsőségesek cselekményeivel összefüggő ügyeket nem tárgyalt, de hozzá került az ezekkel kapcsolatos fellebbezések egy része és sok eljárásrendi kérdés.
Zadvornov szerint Gazgerejevának három felnőtt gyermeke van.
Jurij Kokov rendőr altábornagy, az orosz belügyminisztérium szélsőségesség elleni küzdelemmel foglalkozó osztályának vezetője a Rosszijszkaja Gazeta című hivatalos lapban szerdán megjelent interjújában rámutatott: az utóbbi években Oroszországban egyes területeken nagyságrendekkel megnőtt a szélsőségesek által elkövetett bűncselekmények száma, és ez az érintett térségekben a társadalmi-politikai helyzet destabilizálódásával, a társadalom nemzeti és vallási alapon történő megosztásával fenyeget. Kokov elsősorban az oroszországi nagyvárosokról és az ottani szélsőjobbról szólt, de elmondta: különös figyelmet szentel az osztály az Észak-Kaukázusnak, ahol év eleje óta tíznél is több olyan bandát számoltak fel, amelyek a hagyományos iszlámtól igen távol álló muzulmán vallási radikalizmus talaján tevékenykedtek
Főbírógyilkosság Ingusföldön
Megölték az ingusföldi legfelsőbb bíróság elnökhelyettesét - jelentette az Interfax hírügynökség helyi belügyi forrásokra hivatkozva.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.