Mueller azután beszélt erről, hogy muszlim szervezetek panaszkodtak, ártatlan hívők és papok válnak az FBI célpontjaivá az esetleges terroristák helyett. Egy michigani muszlim szervezet néhány napja annak a panasznak a kivizsgálását kérte a washingtoni igazságügy-minisztériumtól, hogy az FBI muzulmán hívőket toboroz, hogy kémkedjenek hívőtársaikról és iszlám vezetőkről. Egy másik, év eleji panasz szerint a szövetségi nyomozók kémet küldtek egy dél-kaliforniai mecsetbe.
"Mi nem helyek, hanem személyek után kutatunk" - közölte Robert Mueller Los Angelesben újságíróknak. Leszögezte, hogy az FBI a felmerült panaszok ellenére folytatja a gyakorlatot, amennyiben bűnös tevékenységre utaló bizonyítékot vagy információt szereztek. Világossá tette, hogy az FBI eddigi céljai nem változtak, az Obama-kormány hivatalba lépése után is a korábbi erővel lép fel a terrorizmus ellen.
A michigani Iszlám Szervezetek Tanácsa vizsgálat indítását sürgette Eric Holder igazságügy-miniszternél, miután több mecsetből és csoporttól olyan jelzéseket kaptak: nyomozók arra kértek egyes hívőket, hogy figyeljék meg, kik járnak mecsetekbe, és mekkora adományokat tesznek. Az FBI visszautasította a vádakat.
Shakeel Syed, a dél-kaliforniai Iszlám Súra Tanács vezetője kijelentette: Robert Mueller szavai nem enyhítik a helyzetet, ellenkezőleg, csak az FBI azzal kapcsolatos önteltségét mutatják, hogy a szövetségi nyomozók gyanúsítottként kezelik a muszlim közösségek tagjait és vallási vezetőit.
Az FBI szerint a mecsetek megfigyelése az egyik leghatékonyabb eszköz a lehetséges terroristák kiszűrésére. A politikailag és jogilag kétséges módszert azonban elítélik a muzulmánok, akik úgy érzik, igazságtalanul tartják megfigyelés alatt a törvénytisztelő polgárokat.
Az amerikai muzulmánok egyik legbefolyásosabb szervezete, a washingtoni központú Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa a napokban nyílt levéllel fordult Barack Obama elnökhöz, mielőtt az beszédet intézett Kairóban a muszlim világhoz. Azt kérték tőle, hogy az amerikai-muszlim kapcsolatok javítása érdekében emelje fel szavát az emberi jogok, a politikai és vallási szabadság, továbbá a tolerancia mellett; kormánya pedig lépjen fel a muszlimellenes megkülönböztetés és a "féktelen iszlámellenes hangulat" ellen, amely a 2001. szeptember 11-i Amerika elleni terrormerényletek óta kialakult.
Továbbra is ügynökök figyelik az amerikai mecseteket
Robert Mueller, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója helyi idő szerint hétfőn közölte: a muszlim panaszok ellenére az FBI gyanú esetén továbbra is ügynökökkel fog figyeltetni egyes amerikai mecseteket.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.