A harmadik osztályos gyerek a házuk udvarán játszott, amikor délután négy óra tájban rátört a településre a Szabadka felől érkező forgószél. Annyira megijedt, hogy leállt a szíve, s az orvosok, bár fél órán át küzdöttek az életéért, nem tudták megmenteni. Az orkán háztetőket bontott meg, fákat tépett ki tövestül.
"Olyan hangja volt, mint amikor negyven kamiont egyszerre túráztatnak. A főutcán ereszkedett le, és sodort maga előtt mindent. Olyan erővel fújt, hogy 60-70 négyzetméteres palatetőket emelt le, és dobott át a szomszéd portájára. Fákat tépett ki tövestől. A főutcán nincs olyan ház, amelyben ne tett volna kárt. Én még ilyet nem láttam soha" – nyilatkozta a Magyar Szónak Zabos Árpád, a csantavéri helyi közösség elnöke.
A Horvátországból érkezett front először Zombort érintette, s onnan vonult tovább északkeleti irányba. Az erős széllökések, zivatarok más településeken is okoztak károkat, de akkorát sehol sem, mint Csantavéren.
A szerb meteorológiai intézet hosszú távú előrejelzése szerint időjárás szempontjából mozgalmas lesz a nyár, többször lehet számítani heves viharokra, jégesőre. A belgrádi költségvetésből 18 ezer, a jégeső elhárítására szolgáló rakétára különítettek el pénzt. A három, jégvédelmi rakétát gyártó szerbiai üzem közül kettő már teljes kapacitással termel.
A múlt hét végén a nyugat-szerbiai Valjevóban volt erős jégeső, s a csaknem tojás nagyságú szemek mintegy 850 hektáron teljesen elverték a szántóföldi termést, s hatalmas károkat okoztak a málnásokban, veteményes kertekben, gyümölcsökben is.
Meghalt egy kisfiú az ijedtségtől, amikor orkán tarolta le Csantavért
Egy szívbeteg kisfiú vasárnap belehalt a vihartól való félelembe az észak-vajdasági Csantavéren (Cantavir), a települést letarolta a forgószél.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.