Zijád Barúd belügyminiszter egy bejrúti sajtótájékoztatón olvasta fel az eredményt, amely szerint a Szaad Haríri vezette koalíció 71 helyet szerzett az összesen 128-ból, a Szíriára támaszkodó ellenzék pedig 57-et. A választás kimenetele már vasárnap nagyjából ismert volt, csak a pontos számok hiányoztak.
"Elvesztettük a választásokat" - mondta a Hezbollah és az Amal síita szervezeteket, valamint Michel Aun keresztény exkormányfő támogatóit tömörítő ellenzéki pártszövetség egyik magas rangú vezetője. "Elfogadjuk az eredményt mint a nép akaratát" - jelentette ki már vasárnap este.
Libanonban a nyugatbarát erők győztek a választáson
A hétfőn nyilvánosságra hozott hivatalos végeredmény megerősítette, hogy Libanonban a nyugat támogatását élvező kormánykoalíció legyőzte a szélsőséges Hezbollahot és szövetségeseit.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.