Az élen Nicolas Sarkozy államfő pártja végzett: a szavazatok 28 százalékával 30 képviselői helyet szerzett meg. Az egykori 68-as diákvezér, Daniel Cohn-Bendit által vezetett Európa-Ökológia nevű formáció pedig a szavazatok 16,3 százalékával ugyanannyi, 14 hellyel fog rendelkezni az Európai Parlamentben, mint a második helyen végzett szocialisták (16,6 százalék). A kormánypárttól 11,4 százalékkal lemaradt legnagyobb ellenzéki párt és a 8,5 százalékot kapott centrista Modem tekinthetők a szavazás nagy veszteseinek.
A Szocialista Párt (PS) visszaesése és a kormánypárt győzelme Pascal Perrineau, a párizsi Politikatudományi Intézet (Cevipof) elemzője szerint részben annak tudható be, hogy a gazdaság állami szabályozásának eredetileg baloldali gondolatát magáévá tette az UMP: a gazdaságélénkítő programokat pragmatikusan vezették be, és szocialista tematikát használva alkalmazkodni tudtak a gazdasági válsághelyzethez. Közben a PS célt tévesztett az EP-választások előtt: Sarkozy-ellenes kampányt folytatott, miközben választóik európai témákra számítottak. Ez a választói tábor szavazott át elsősorban a Zöldekre, mert nekik nem voltak belpolitikai üzeneteik, hanem csak európai problémákat vettek fel - mondta a politológus a France Info hírrádiónak adott interjújában.
A Zöldek nem egyszerűen megduplázták képviselőik számát, hanem be is érték a PS-t. Párizsban és környékén, valamint Dél-Franciaországban pedig meg is előzték a szocialistákat, és a második helyen végeztek húsz százalékos eredménnyel. Vezetőjüket, a 64 éves Daniel Cohn-Bendit-t, az 1968-as májusi diáklázadások egykori vezetőjét negyedszerre választották meg európai képviselővé. A "nagy kommunikátor" először 1994-ben Németországban, 1999-ben Franciaországban, majd öt évvel ezelőtt ismét Németországban jelöltette magát.
Tavaly nyáron viszont szélesebb politikai összefogást hirdetett meg, mint amely csupán a francia Zöldeket foglalja magában, s közös listát állított a globalizáció-kritikusok vezetőjének számító José Bovéval és a norvég-francia Eva Joly egykori vizsgálóbíróval, aki a nemzetközi pénzügyi csalások és az adóparadicsomok egyik legfőbb szakértője Európában.
Összefogásuk sikerét Cohn-Bendit azzal magyarázta, hogy a formáció már fél éve megkezdte jól előkészített és végiggondolt mozgósító munkáját, amely kizárólag európai témákra koncentrált. "Ez a nap lehet a politikai ökológia nagy napja" - mondta vasárnap este a francia-német politikus. Az összefogás folytatásaként szövetséget ajánlott a PS-nek és a Modemnek az EP-ben a jobboldallal szemben. Meggyőződéses európaiként Cohn-Bendit azon ritka európai képviselők közé tartozik, aki közvetlen és nagyhangú megszólalásaival "érzékelhetővé" tudja tenni a francia médiában, hogy mi is történik az Európai Parlamentben, és mi annak a jelentősége.
EP: egykori diákvezér okozott meglepetést Franciaországban
A kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) és a Zöldek a vasárnapi európai parlamenti választás igazi győztesei Franciaországban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.