Korábban egy ezredes, aki a fegyveresek elleni akciót vezette, elmondta: a két órán át tartó lövöldözés akkor tört ki, amikor a katonaság értesülést kapott arról, hogy fegyveresek tartózkodnak a szállodai negyed egyik házában. A fegyveresek gépkarabélyokkal és mintegy 50 kézigránáttal támadtak a házhoz érkező katonákra. A katonák a házban találtak négy, Guerrero szövetségi állambeli rendőrtisztet, akik elmondták, hogy a fegyveresek túszként tartották őket fogva.
A nyugat-mexikói üdülőváros egyben a kábítószerkartellek székhelye is, bár a rivális klánok közötti véres háború az ország északi részében dúl. Hivatalos adatok szerint a kartellek közötti összecsapások halálos áldozatainak száma tavaly meghaladta az 5300-at, az idei év eleje óta pedig - sajtóértesülések szerint - a 2400-at.
Tűzpárbaj az üdülővárosban, 18 halott
Tizenhat bérgyilkos és két katona halt meg egy tűzpárbajban a mexikói üdülőváros, Acapulco szállodai negyedében vasárnapra virradóra - közölte a védelmi minisztérium.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.