A 2001 óta hatalmon lévő moldovai kommunisták ugyan megnyerték áprilisban a parlamenti választásokat, de az államfőjelöltjük megválasztásához szükséges 61 helyett csak 60 mandátummal rendelkeznek a 101 tagú parlamentben. Az elnökválasztás első, május 20-án tartott menetében egy szavazat hiányzott ahhoz, hogy Zinaida Greceaniit, a jelenlegi ügyvezető kormányfőt megválasszák. Mivel a második próbálkozás is kudarccal ért véget, ezért új általános választásokat kellene kiírni.
Vladimir Voronin leköszönt államfő szerint, - akit nemrégiben választottak meg a parlament elnökévé - a kommunisták készek lennének egy újabb választásra, de ez nem tenne jót az országnak. Voronin a kudarccal zárult második szavazás után javasolta, hogy Zinaida Greceanii maradjon a miniszterelnök. Felolvasott egy dokumentumot a képviselőknek, amelyben indítványozta, hogy a honatyák egy hét múlva vizsgálják meg Greceanii jelölését a miniszterelnöki tisztségre, valamint a kormányprogramot, majd berekesztette a törvényhozás ülését.
Bár az áprilisi választást az Európai Unió, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és a Független Államok Közössége egyaránt tisztességesnek minősítette, zavargások törtek ki Chisinauban. A demonstrálók felgyújtották az elnöki palotát és rezidenciát. Voronin az alkotmány értelmében már nem indulhat harmadszorra az államfői tisztség megszerzéséért. Reményei szerint a parlament elnökeként maradhat továbbra is a hatalomban.
Az új választásokat a parlament feloszlatását követő három hónapon belül kell megtartani. A törvény azonban nem írja elő a parlament feloszlatásának időpontját. Voronin, aki házelnökként továbbra is gyakorolja az államfői teendőket, már most jelezte, hogy mindaddig nem oszlatja fel a törvényhozást, amíg a képviselők nem erősítik meg az új kormányt. A szerdai választási forduló eredményének a kihirdetése után Voronin kijelentette: nincsenek meg a feltételek a parlament feloszlatásához.
Moldova: nincs államfő, feloszlatják a törvényhozást
Nem tudott államfőt választani a szerdán tartott második szavazási fordulóban sem a moldovai parlament, ezért az alkotmány értelmében fel kell oszlatni a törvényhozást.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.