Az elnök Rijádban találkozik Abdallah szaúdi uralkodóval, akivel a Nyugaton aggodalmakat kiváltó iráni atomprogramról és az olajárak ingadozásáról is tárgyal. Az éjszakát a király sivatagi lótenyésztő telepén tölti, majd továbbutazik Egyiptomba, és Kairóban beszédet mond az Egyesült Államok és a muzulmán világ kapcsolatainak javításáról. Elnöki minőségben ez lesz az első útja az arab világban.
Elindulása előtt egy interjúban jelezte, hogy a békefolyamat előmozdítása nem lesz könnyű folyamat, de megoldható. Ehhez mindkét félnek adnia kell valamit, Izraelnek fel kell hagynia a telepek bővítésével, a palesztinoknak pedig erősíteniük kell a biztonságot, és véget kell vetniük a lázításnak. A telepépítés befagyasztása az Izrael által teljesítendő kötelezettségek része - jelentette ki.
Abdallah király a 2002-es arab béketerv egyik kezdeményezője, aki Izrael elismerését helyezte kilátásba az 1967-ben elfoglalt arab területek visszaadásáért cserébe. A muzulmán világban sokan haragszanak az Egyesült Államokra Irak, Guantánamo és Izrael határozott támogatása miatt, de szintén sokan reménykednek abban, hogy egy muzulmán ember fia, aki gyerekkora egy részét Indonéziában töltötte, képes lesz új irányt szabni a dolgoknak.
Obama Szaúd-Arábiába érkezett
Barack Obama amerikai elnök megérkezett szerda délután Szaúd-Arábiába, ahol kisebb körutat kezd az arab országokban, hogy megnyerje támogatásukat a közel-keleti béke felé vezető folyamathoz.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.