Kahn az inka Machu Picchu romváros feletti hegyet akarta egyedül megmászni még a múlt héten. Halálát hétfőn jelentette be PR-tanácsadója a Los Angeles Times-ban.
Kahn volt a védője 1976-ban Andrew Daulton Lee-nek, akit a Szovjetunió javára történő kémkedés miatt ítéltek el. Az esetből készült John Schlesinger 1985-ös filmje, A sólyom és a hóember. A film miatt be is perelte az Orion Picturest, mert nem tetszett neki, hogy az egyik jelenetben arra biztatja ügyfelét, hogy, mintegy vádalkuként, drogdílereket súgjon be. Egy év múlva sikerült is megállapodniuk, szavai szerint "tetemes összegben".
Később védence volt a sokszorosan visszaeső muzsikus, Ike Turner, valamint Larry Flint, a Hustler pornó-magazin kiadója is. Ez utóbbit azzal vádolták, hogy meggyalázta az amerikai zászlót, mert asztalkendőként viselte egy bírósági tárgyaláson.
Kenneth Kahn az 1990-es évek közepén kezdte el komikusi pályafutását. Azután döntött így, hogy 1987-ben egy torrance-i tárgyalóteremben rendőr elleni támadással vádolt védence mellkason szúrta. "Életem fordulatot vett az incidens után, mert rájöttem, hogy halandó vagyok. Úgy döntöttem, hogy inkább nevettetek, minthogy házsártos bírókkal bajlódjam" - mesélte 2005-ben a Los Angeles Times-nak. Színésziskolába járt, majd klubokban kezdett el fellépni, többek között a Los Angeles-i Comedy Store-ban és a Laugh Factory-ban. Az ellene intézet támadásból is viccet csinált: "A fickó szíven akart szúrni, de elég nehéz megtalálni egy jogász szívét" - mondta. Később honlapján bevallotta, hogy a komédiázás segítette őt abban, hogy jobb ügyvéd legyen és új perspektívából tekintsen szakmájára.
Meghalt Kenneth Kahn, "a világ legviccesebb ügyvédje"
Meghalt a "világ legviccesebb ügyvédje": a 66 éves Kenneth Kahn, aki hírességek védőügyvédjeként és kabaré-konferansziéként egyaránt ismert volt, a perui Cuzcóban egy kórházban halt bele sérüléseibe, miután hegymászás közben lezuhant az Andokban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.