Hervé Morin francia védelmi miniszter pedig arról beszélt az Europe 1 kereskedelmi rádióban, hogy Franciaország addig folytatja a hétfőre virradóra a fedélzetén 228 személlyel eltűnt utasszállító keresését, ameddig szükséges, s annyi erősítést biztosít a kutatáshoz, amennyi csak szükséges. "Megszakad a szívünk a hír hallatán akkor is, ha nem tudjuk, mi történt pontosan. Minden légi katasztrófa esetén mindenki érintve érzi magát" - hangsúlyozta az amerikai elnök a beiktatása óta a francia médiának adott első interjújában. Obama ugyanakkor hozzátette: "Amíg nem tudjuk pontosan, hogy mi történt, nem tudom kommentálni (a történteket)". Egyúttal jelezte: együttérez a hozzátartozókkal.
Az Egyesült Államok egy P3 típusú felderítő repülőgépet és mentőcsapatot küldött abba a térségbe, ahol brazil és francia repülőgépek és hajók, valamint egy spanyol hajó éjjel is nagy erőkkel folytatták az Airbus A330-as utasszállító keresését. Az akcióban jelenleg száz katona vesz részt. Az Air France tájékoztatása szerint a légi katasztrófa nagyjából félúton, a brazil és az afrikai partok között következhetett be. A terület brazil források szerint 1100 kilométerre a brazil partoktól, Brazília és Szenegál légterének határán található, ezért a keresés egyszerre két irányból, Brazília és Szenegál felől folyik.
A francia védelmi miniszter szerint Párizs minden lehetséges eszközt mozgósított; nagy teljesítményű katonai repülőgépek és különlegesen kiképzett pilóták keresik a feltehetően lezuhant gép roncsait, de "egyelőre semmit nem találtak". Katonai források szerint az egyik francia felderítő repülőgép elsősorban az óceánnak azt a térségét vizsgálja át, ahol egy brazil pilóta narancssárga fényeket látott a horizonton. A TAM brazil légitársaság pilótájának megfigyelése nagyjából egybeesett a francia utasszállító eltűnésének időpontjával és feltételezett helyszínével, ezért nem lehet kizárni, hogy a pilóta az Air France-gép égő roncsait láthatta az óceán felszínén. A pilóta megfigyeléseit ugyanakkor sem a brazil, sem a francia hatóságok nem tudták megerősíteni.
A közeledésért is felelős Jean-Louis Borloo környezetvédelmi miniszter szerint a katasztrófa helyszínét már "majdnem teljesen behatárolták" a légierők, mostantól a feketedoboz megtalálása a cél. A miniszter azt is elmondta: Nicolas Sarkozy államfő a párizsi Roissy repülőtéren kialakított lélektani válságirodában tett látogatása során hétfőn megígérte, hogy azoknak a hozzátartozóknak, akik szeretnének a katasztrófa helyszínén látogatást tenni, Franciaország a későbbiekben ezt biztosítani fogja. Az Air France legsúlyosabb katasztrófájának pontos okaira egyelőre nincs magyarázat. A francia napilapok egyszerűen csak az "AF-447 rejtélyének" nevezik az Airbus eltűnését.
Az A330 típusú Airbus helyi idő szerint vasárnap este 7 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor szállt fel a riói repülőtérről, s 11 óra 10 perckor kellett volna leszállnia Párizs Roissy repülőterén. A négy óra körül turbulenciába, majd viharzónába került járatról negyedórával később automatikus üzenetek kezdtek érkezni a földi állomásokra a gépnek az elektromos és a nyomáskiegyenlítő rendszerét érintő sorozatos műszaki meghibásodásokról. Mindez az Air France vezetője szerint arra utal, hogy rövidzárlat, majd "váratlan helyzet" történt a fedélzeten.
Eltűnt repülőgép: Washington minden segítséget megad a kereséshez
Az Egyesült Államok minden szükséges segítséget megad ahhoz, hogy kiderüljön: mi történt pontosan az Air France légitársaság Rio de Janeiróból Párizsba tartó repülőgépével az Atlanti-óceán felett - mondta kedden Barack Obama amerikai elnök az i-TV francia hírtelevíziónak adott interjúban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.