A sziget csendőrsége szombaton délután házkutatást tartott a római ügyészség parancsára Antonello Zappadu fotós olbiai lakásán és elkobozta a képeket, amelyek Berlusconi Villa Certosa nevű házában készültek újévkor. Az ügyészség azután intézkedett, hogy maga a kormányfő fordult a személyiségi jogokat is védő hatósághoz. A fotóst azzal gyanúsítják, hogy el akarta adni ezeket a képeket.
A La Repubblica internetes kiadásában idézi Zappadut, aki szerint a mintegy 300 fotó több alkalommal és több helyszínen készült, de a digitális technika segítségével felismerhetetlenné tette az azokon látható személyek arcát, beleértve azokat, akik "kiskorúaknak" látszanak - éppen azért, hogy se a magánélethez való jogot, sem pedig a kiskorúakra vonatkozó törvényeket ne sértse meg.
Nicolo Ghedini, Berlusconi ügyvédje "alaptalannak" nevezte Zappadu vádjait, szerinte a kormányfőről és társaságáról készült fotók "teljesen normális szituációkat" mutatnak be, és nem voltak kiskorúak sem, kivéve az akkori cseh miniszterelnök, Mirek Topolánek kisgyermekeit. Maga a kormányfő ismét az ellene folyó összeesküvésekről beszélt a tulajdonában lévő lapok hasábjain.
Berlusconi még csütörtökön a kormányfői palotában, a római Chigiben tv-kamerák előtt tagadta, hogy "tisztázatlan viszonyba" keveredett Noemi Letiziával. Kijelentette: kész gyermekei életére is megesküdni és lemondana, ha hazugságon kapnák.
Tovább dagad a Berlusconi-botrány az újévi parti fotói miatt
Tovább dagad a botrány Silvio Berlusconi olasz kormányfő magánélete körül. Immár nemcsak Noemi Letizia 18. születésnapi partiján való részvétele és a lánnyal való kapcsolata borzolja a kedélyeket, hanem azok a - még nyilvánosságra nem került - felvételek is, amelyeket egy szardíniai fotós készített a miniszterelnök villájában az újévi parti során.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.