A magyarság képviselői a tengerentúlról, a Kárpát-medencéből, magyarországi városokból, Erdély településeiről, Európa más részeiből jöttek el Csíksomlyóra. A moldvai csángók is nagy számban voltak jelen, tiszteletükre az idén is rendeznek külön csángó misét. Mint minden esztendőben, ezúttal is mindenki zarándokként volt jelen Csíksomlyón, az ismert politikusok - Németh Zsolt, Semjén Zsolt, Lezsák Sándor, Gál Kinga, Tőkés László - is ebben a minőségükben, nem pedig pártjuk, szervezetük képviseletében érkeztek.
A mostani csíksomlyói búcsú egybeesik a gyulafehérvári püspökség alapításának ezredik, illetve a ferences rend fennállásának 800. évfordulójával. Az összegyűlteket a ferences rendtartomány főnök-helyettese köszöntötte, majd Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek szólt a tömeghez.
A rendezvény meghívottja, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, az ünnepi szentmise szónoka volt. Beszédében azt hangoztatta, hogy a világ és benne a magyarság válságban van, a magyarországi élet bajai kivetülnek a világ összes magyarjára, akik azonban minden megosztó szándék ellenére egyetlen nemzetet alkotnak.
Úgy fogalmazott, hogy most sokan csak a gazdasági válságot érzik, akik viszont mélyebbre tekintenek, azok az erkölcsi válságot is látják. Felhívta a figyelmet az értékválságra is, a szerinte mindent meghatározó pénzimádatra. Ennek az értékválságnak az eredményeként az érsek szerint az emberiség "őssejtjét", a családot is rombolják.
Szót emelt a kisemmizettekért, az "adósság jármát" viselő tömegekért, milliókat érintő növekvő munkanélküliséget, kilátástalanságot, depressziós lelkületet említve. A szociálisan rászorulókról gondoskodni kell - hangsúlyozta az érsek, s úgy fogalmazott, hogy az irgalmasság cselekedete tette kereszténnyé Európát. Ha erre törekszünk, a nemzet megmarad, újjászülethet - mondta Bábel Balázs.
A tömeg méltóságteljesen énekelte el a pápai, a magyar és a székely himnuszt. A szertartás ideje alatt folyamatosan szemerkélt az eső, amely később záporrá erősödött, de ez nem zavarta meg az eseményt. A rendfenntartó erők mintegy hatszáz tagja biztosította az utakat. A mentők nyolc kocsival vonultak ki a helyszínre, gyors ellátásban részesítették a rászorulókat. A Kegytemplomhoz vezető Pék utcát az idén nem népesítették be nagy számban az árusbódék, az árusok csak magánterületen, a nyitott kapukon belül kaptak engedélyt portékáik eladására.
Több százezren a csíksomlyói zarándoklaton
Több százezer ember gyűlt össze a Csíkszereda melletti két Somlyó-hegy oldalán és a köztük lévő "nyeregben", hogy részt vegyen a hagyományos pünkösdszombati csíksomlyói zarándoklaton.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.