Az egyenként közel hat kilométer hosszú Sveti Rok és Mala Kapela alagutakon az elmúlt években csak egy-egy vágaton közlekedhettek a járművek, ami a nyári hétvégéken jelentős fennakadásokat okozott. Az A1-es, Zágráb-Split-Dubrovnik autópálya két új vágatát nettó 787,5 millió kuna (mintegy 30 milliárd forint) költséggel építették meg - közölte Marina Haluzan.
A horvátnál szigorúbb osztrák biztonsági és építési előírások szerint készült járatok építése 1993-ban kezdődött, és összesen nettó 2,3 milliárd kunába (mintegy 80 milliárd forintba) kerültek. A Mala Kapela első alagútjában 2005-ben, a Sveti Rok alagútnál 2003-ban indult el a forgalom. A szombati átadást követően azonban már nem lesznek szembe jövők a vágatokban, amelyekben 100 kilométeres sebességgel haladhatnak a járművek.
A horvát közlekedési tárca szóvivője hozzátette, az A1-es, Dalmáciába vezető autósztrádán a nyári hónapokban zajlik a teljes éves forgalom 40 százaléka, naponta 28-30 ezer jármű veszi igénybe ezt az utat. Az építés és a működtetés során Európa egyik legmodernebb biztonsági rendszerét építették ki, 24 órán keresztül működő videorendszert és segélyhívót állítottak üzembe, az alagutakban pedig a rádiók és a mobil telefonok működéséhez szükséges rendszert is megvalósították.
Átadják a két leghosszabb horvát autópálya-alagutat
Szombaton átadják a forgalomnak Horvátországban a két leghosszabb autópálya-alagutat, amely jelentősen csökkenti a nyári szezonban az Adria irányába és visszafelé kialakult torlódásokat - tájékoztatta az MTI-t a horvát Tengerügyi, Közlekedési és infrastrukturális Minisztérium szóvivője.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.