A bolíviai sajtó pénteki jelentése szerint Tadicot szívbántalmai miatt erős őrizet mellett egy közkórházba vitték a San Pedro börtönből, ahol előzetes letartóztatásban volt. Az El Deber című lap szerint az állapota "viszonylag veszélyes", mert a közepesen súlyos esetekkel foglalkozó osztályon ápolják. A helyet belülről és kívülről is rendőrök őrzik.
A bolíviai-horvát Tadicot április 16-án fogták el a magyar állampolgárságú Tóásó Előddel együtt. A fegyveres akcióban agyonlőtték a bolíviai-magyar-horvát Rózsa Flores Eduardót, a román állampolgár Magyarosi Árpádot és az ír Martin Michael Dwyert. Mindannyiukat azzal vádolják, hogy merényletre készültek a bolíviai elnök ellen, és fegyveres csoportok szervezésével szolgálták volna az ország kettészakítására törekvő erőket.
Tadic a vallomásaiban késznek mutatkozott segíteni a nyomozást, de óvintézkedéseket kért maga és a családja számára, mert - mint mondta - "a háttérben álló főnököknek pénzük és hatalmuk van". Az idegfeszültség végül szívpanaszokat okozott nála.
Bolíviai akció: kórházba szállították Mario Tadicot
Bolíviában kórházba szállították Mario Tadicot, akit azzal vádolnak, hogy egy szakadár terrorista sejt tagja volt, amelyet áprilisban erőszakkal számoltak fel a hatóságok Santa Cruzban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.