A szakemberek véletlenül bukkantak rá az értékes leletre, eredetileg egy középkori kutat kerestek, amelynek létezését a rádióhullámok jelezték - írja a Krónika című kolozsvári napilap hírportálja.
A feltárás eredményeiről szintén beszámoló Nyugati Jelen című, Aradon megjelenő lap híradásából kiderül, hogy 2008 óta folynak a Temesvár központjában álló Hunyadi kastély megerősítési és restaurálási munkálatai. Ezzel párhuzamosan régészeti feltárások is kezdődtek a kastély falain kívül-belül. A kastélyudvaron zajló ásatásokon egy eddig ismeretlen, középkori belső torony maradványainak érdekessége, hogy a középkori metszeteken sem lehetett eddig találkozni vele. A föld alól egy kőből faragott gótikus kapu darabjai is előkerültek.
Dan Ciubotariu, a Bánsági Történelmi Múzeum igazgatója szerint az ostrom idején végső menedékként használt belső torony és a többi középkori lelet az utóbbi két év legjelentősebb középkori felfedezése Románia területén.
Középkori vár maradványait találták meg Temesvár belvárosában
Középkori vár maradványait találták meg a romániai Bánsági Történelmi Múzeum régészei Temesvár belvárosában. A középkori kastély központi tornya a 14–15. században, Károly Róbert uralkodása idején épülhetett.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.