Ezt erősítette meg egy csütörtöki ítéletében a lipcsei szövetségi közigazgatási bíróság, amely egy 36 éves nőt kötelezett arra: fizesse vissza kiszabadításának költségeit. A szóban forgó hölgyet - aki foglalkozását tekintve pszichoterapeuta - még 2003-ban ejtették túszul kolumbiai gerillák egy ottani idegenforgalmi nevezetesség felkeresése során. Reinhilt Weigel összesen tíz hónapon keresztül élvezte fogva tartóinak "vendégszeretetét", mindaddig, míg a kolumbiai központi hatóságok a német biztonsági szervekkel együttműködve ki nem szabadították. A csütörtöki ítélet szerint Weigelnek most 12640 eurót kell befizetnie az államkasszába, ennyibe került ugyanis a fővárosba, Bogotába történő helikopteres szállítás. S a külügyminisztérium szerint még olcsón megúszta, "emberiességi" szempontok miatt nem számolták fel ugyanis a közvetítés, továbbá a kiszabadításán fáradozó válságstáb "munkadíját".
Az ítélet precedensértékű, s több korábbi pereskedés végére tehet pontot. A külügyminisztérium ugyanis a múltban már számos alkalommal igyekezett behajtani német túszoktól a kiszabadítás költségeit, az esetek többségében ugyanakkor az érintettek fellebbeztek. A lipcsei bíróság most azonban általánosságban a szövetségi hatóságoknak adott igazat, utalva arra, hogy a "költség-visszatérítést" a konzuli törvény meghatározott paragrafusa lehetővé teszi.
A túszok által visszafizetendő költségek nagyságát tekintve különös súllyal esik latba, ha német turisták annak ellenére utaznak el egy adott országba, hogy a külügyminisztérium előzőleg nem ajánlotta az odalátogatást. Reinhilt Weigel esetében állítólag ez is súlyosbító körülményként hatott, a berlini külügy ugyanis előzőleg Kolumbia gerillák által megszállt vidékeit a turisták számára veszélyesnek nyilvánította. Mivel azonban nincs két egyforma eset, értesülések szerint a külügyminiszter a maga hatáskörében dönthet a "költségtérítés" mérsékléséről.
Az elmúlt években a világ számos országában németek tucatjait rabolták el. Közülük jó néhányért a kormány - "suba alatt" - tetemes váltságdíjat is fizetett. Ezt azonban hivatalosan soha nem erősítették meg, így a turisták ebben a vonatkozásban fellélegezhetnek: esetleges elrablásuk, illetve kiszabadulásuk esetén a lehetséges váltságdíj nem terheli a számlát.
Túsznak lenni tiszta ráfizetés a német törvények szerint
Tiszta ráfizetés a német turisták számára, ha egy külföldi gerillaszervezet túszként foglyul ejti őket.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.