A pokolgépes terrorcselekmények Pesavar tartományi főváros központjában történtek, egy bazár kis boltjait rombolták le. A helyi média beszámolója szerint legalább hatan meghaltak és a sebesültek száma közelíti a százat. Szemtanúk szerint több jármű lángra kapott és üzletek is kigyulladtak a két, egymást rövid időn belül követő robbanásban. A város szűk utcáin a rendőrök lövéseket adtak le a feltételezett tettesekre.
Helyi idő szerint csütörtök este ugyancsak Pesavarban, egy öngyilkos merénylő egy félkatonai ellenőrző posztnál robbantotta fel magát, kioltva öt rendőr életét. Egy sebesült a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a merénylő gyalogosan közelítette meg a posztot, majd amikor észrevették, futásnak indult és a rendőrök közvetlen közelében felrobbantotta fel magát.
A merényleteket egy nappal azután követték el, hogy Lahorban egy öngyilkos merényletben meghalt 24 ember és további 300 megsérült. A merényletek elkövetőiként a pakisztáni tálibok jelentkeztek, tettüket a kormányerők Szvat-völgyi offenzívájával indokolták.
Bombamerénylet Pesavarban: legalább tizenegy halott
Legalább tizenegy ember életét oltotta ki csütörtökön Északnyugat-Pakisztánban két pokolgép és egy öngyilkos merénylő.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.