A hangulat kiéleződésének alapvető oka a szerb muzulmánok éles megosztottsága, közvetlenül pedig Mustafa Ceric boszniai muzulmán vallási vezető múlt heti szerbiai látogatása. Ceric, akit a szerb muzulmánok nagyobbik része szellemi vezetőjének tekint, a délnyugat-szerbiai Szandzsákban tett körútja során élesen bírálta a belgrádi állami vezetést, és azt állította, hogy Szerbiában megsértik a muzulmánok emberi és vallási jogait.
Cericet és szerbiai követőit az bőszítette fel, hogy a belügyminisztérium betiltotta azt a nagygyűlést, amelyet a Szarajevóban székelő reisz-ul-ulema (főpap) érkezésének tiszteletére rendeztek volna. A Cericet követő, s a szarajevói egyházi főtanácsot, rijasetet irányító szervnek tekintő Szerbiai Iszlám Közösség helyi tanácsa az udvariatlannak minősített fogadtatásra hivatkozva hétfőn követelte Bogoljub Szijakovics egyházügyi miniszter lemondását. Azt is kérte, hogy Borisz Tadics államfő és Mirko Cvetkovics miniszterelnök határolódjon el a minisztérium múlt heti nyilatkozatától. Ebben az állt, hogy Mustafa Ceric a Szandzsák több városában Szerbia ellen intézett fenyegetés miatt nem szívesen látott vendég az országban.
Az egyházügyi minisztérium válaszul közleményt adott ki, amelyben azzal vádolta a Szerbiai Iszlám Közösséget, hogy nemcsak az összes helyi muzulmán képviselőjének adja ki magát, hanem mintegy fogadatlan prókátorként más egyházak nevében is igyekszik a hit védelmezőjének szerepében fellépni. A minisztérium szerint Mustafa Ceric szerbiai követőin keresztül már a szerb kormány minisztereinek sorsáról is dönteni akar.
Megfigyelők szerint a belgrádi kormány kényszerűen keveredett bele a szerbiai muzulmánok belharcaiba, s lett egy részük bírálatának céltáblája. Ceric fogadtatási ünnepségének betiltása előtt Adem Zilkic, a Szarajevó fennhatóságát el nem ismerő muzulmánok reisz-ul-ulemája arra kérte ellenlábasát, hogy ne menjen Szerbiába mindaddig, amíg "nem teremtődnek meg a békés látogatás minimális feltételei". Úgy vélte, hogy a látogatás zavargásokhoz vezethet, ami azonban nem következett be. Felhívását talán indokolta, hogy megtámadták rijasetje elnökét, akit kórházba kellett szállítani. A támadás kitervelőjeként nevezte meg Muamer Zukorlicsot, a Szerbiai Iszlám Közösség főmuftiját és fölöttesét, Mustafa Cericet.
A Szandzsákban, s a központjának számító Novi Pazarban gyakoriak a két táborra szakadt muzulmán hívők közti összecsapások, mecsetfoglalások, s folyamatos a kölcsönös vádaskodás. Megfigyelők szerint ez a belharc kedvez a muzulmán egyház "megtisztításának" jelszavával fellépő szélsőséges iszlám irányzat, a vahabizmus utóbbi időben tapasztalható szerbiai terjedésének.
Szerb-muzulmán feszültség
Igen feszültté vált szerdára a belgrádi kormány és a szerb muzulmán közösség egy része közti viszony, s mindkét oldalról éles hangú, a másik felet vádoló nyilatkozatok hallhatóak.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.