"A papír alapú sajtó hatalma" címmel a spanyolországi Barcelonában rendezett konferencián Gavin O'Reilly, a szervezet ír elnöke azzal érvelt, hogy a sajtó folytatja gyarapodását és a fizetős napilapok eladása 2008-ban 1,3 százalékkal emelkedett, elérve a napi 539 millió példányt a világban. Ez négy év alatt 8,8 százalékos növekedés.
Az öt kontinens 18 ezer lapját tömörítő AMJ statisztikája ugyanakkor kimutatta azt is, hogy ez a fejlődés Afrikában, Dél-Amerikában és Ázsiában, nevezetesen Indiában és Kínában történt, míg Európában és az Egyesült Államokban folytatódott az eladások csökkenése.
O'Reilly elismerte, hogy az idei év nehéz a lapok számára, s a válság hatására jelentősen csökkennek a reklámok. (Tavaly ez a visszaesés öt százalékos volt, s idén valószínűleg még több lesz.)
Ebben a helyzetben patinás lapok tűntek el a közelmúltban, és újságírók ezreit bocsátották el az Egyesült Államokban. Spanyolországban 2500 újságírótól váltak meg, és a reklámbevételek 2009 elejétől 30 százalékkal csökkentek.
A szervezet elnöke szerint a papír alapú sajtó továbbra is a reklámok "erőteljes hordozója": a reklámpiac 37 százaléka még mindig ide tartozik, míg az internetre csak 10 százalék jut. S hozzátette: mihelyt a válságnak vége, a szektor - amelynek éves üzleti forgalma világszerte 182 milliárd euró - gyorsan magára talál majd. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a nyomtatott sajtónak szembe kell néznie azzal a hihetetlen gyors változással, amit az információnak a világhálón és a mobiltelefonokon való megjelenése jelent. Gavin O'Reilly szerint a sajtó képes lesz alkalmazkodni az új helyzethez, egyben bírálta azokat, akik szerint csak az online médiában van jövő, és a papír alapú sajtó halálra ítéltetett.
A nyomtatott sajtó a válságban sem hal meg
Élesen bírálta az Újságok Világszövetsége (AMJ) nevű szervezet azokat, akik a papír alapú sajtó eltűnését vetítik előre, bár azt elismerte, hogy a válság mély, különösen Európában és az Egyesült Államokban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.