José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a Faymannal közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Brüsszel mindent megtesz az uniós polgárok biztonsága érdekében, ám megjegyezte, hogy a német-lengyel határtérségben például egészen mások a tapasztalatok. Úgy vélekedett, hogy a schengeni rendszer növelte Európa biztonságát.
Az övezetet 2007 decemberében kibővítették, így Ausztria szomszédai közül a Cseh Köztársaság, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia egyaránt részévé vált annak a térségnek, amelyen belül a határokon nincs módszeres ellenőrzés. Ezzel együtt az övezet külső határain megszigorították az ellenőrzést.
Osztrák adatok szerint azonban ez év első három hónapjában 16,6 százalékkal több lakást, illetve családi házat törtek fel az országban, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban. Leginkább Bécsben romlott a helyzet, ott 26 százalékkal volt több a betörés. Az osztrákok ezt részben a külföldről érkező bűnözők számlájára írják. A Magyarországgal határos Burgenlandban 605, a Csehországgal és Szlovákiával szomszédos Alsó-Ausztriában 153 osztrák katona lát el "kiegészítő szolgálatot" - járőröznek a településeken, és ha gyanús esetet észlelnek, értesítik a rendőrséget.
Faymann most Brüsszelben azt hangoztatta, hogy a "schengeni" külső határokon meg kell nézni, elég szigorú-e az ellenőrzés, és ahol "lyukat" találnak, azt be kell foltozni. Szerinte a bűnözés növekedése legalábbis részben a "bűnözőturizmusra" vezethető vissza Ausztriában.
"Schengen nélkül nem lennének meg az eszközeink a nemzetközi együttműködéshez a határokat nem ismerő nemzetközi bűnbandák ellen" - válaszolt az osztrák kancellárnak az Európai Bizottság elnöke. Hozzátette azonban, hogy Brüsszelben nagyon komolyan veszik az osztrák felvetést, és közölte, hogy június 10-én az Európai Bizottság igazságügyi és rendészeti jellegű, több évre vonatkozó programjavaslatokkal fog előállni.
Az osztrák kancellár nagyobb szigort akar a "schengeni" külső határokon
Szigorúbb ellenőrzést követelt szerdán Brüsszelben Werner Faymann osztrák kancellár az unió nagy részét átfogó "schengeni övezet" külső határain, mert szerinte az övezet másfél évvel ezelőtti kiterjesztése óta erősen megnövekedett Ausztriában a "bűnözőturizmus".
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.