Az MSC hajóstársaság Melody nevű luxushajóját a Seychelles-szigetektől 180 tengeri mérföldre támadták meg április 25-én szomáliai kalózok. Az már annak idején nyilvánosságra került, hogy a támadók tüzet nyitottak a hajóra, s egy létrán megpróbáltak felmászni rá, de a biztonsági személyzet visszaverte az akciót, s a fegyveresek elmenekültek. (Illetve csak próbáltak, mert a Seychelles-szigetek hatóságai - féltve a turistaparadicsomnak számító kis indiai-óceáni szigetcsoport hírnevét - nem hagyták annyiban a dolgot, s néhány nappal később elfogták a kalózokat.) Az viszont csak most derült ki, hogy a vakációzók egy része is szerepelt vállalt a védekezésben.
Amikor a kalózok közeledését észlelték, az utasokat arra kérték a hajón, hogy térjenek vissza kabinjaikba, s oltsák le a lámpákat. Néhányan viszont inkább próbáltak segíteni a védekezésben. Beryl Rowlands például - aki férjével, Daviddel utazott - napozóágyakat dobált a támadókra. Az egykor rendőrként szolgáló, ma már nyugdíjas Ian Moakes pedig azt mondta a The Sun című brit bulvárlapnak, hogy egyes utasok asztalokat és székeket hajítottak a kalózokra. "Nagyon bátrak voltak. De az egész sokkal rosszabbul is végződhetett volna, hiszen a hajóba lövedékek fúródtak be" - közölte.
A Melody a téli turisztikai szezon befejeztével - amikor a legtöbb európai luxushajó távoli tájakon, a meleg trópusi térségekben viszi utasait - akkor éppen visszatérőben volt Olaszországba: a dél-afrikai Durbanből Genova felé tartott, fedélzetén mintegy 1500 emberrel.
Az MSC cég vezérigazgatója, Domenico Pellegrino az ANSA olasz hírügynökségnek a támadás után elmondta, hogy a hajó fedélzetén izraeli biztonsági személyzet volt. "Azért választottuk épp az izraelieket, mert ők a legjobbak" - mondta nyilatkozatában.
Napozóágyat hajigáltak a kalózokra az utasok
Az utasok is segítettek a biztonsági személyzetnek, amikor kalózok a Seychelles-szigetek közelében, április végén megtámadtak egy olasz luxushajót: londoni lapok pénteki jelentései szerint brit nyugdíjasok napozó ágyakat, asztalokat, székeket dobáltak a fegyveresekre a fedélzetről.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.