Szerinte a probléma nem az, hogy az MKP külföldi politikust használ fel kampányában, hiszen senki sem ütközött meg azon, hogy például az Irány-Szociáldemokrácia kampányának támogatására Pozsonyba érkezett Jirí Paroubek, a cseh szociáldemokraták elnöke.
"Orbán populista politikus tekintélyelvi és nacionalista hajlamokkal. Ez azonban érvényes szellemi kollégáira Paroubekre, s különösen vendéglátójára (Robert) Ficora is, aki az összes szlovák politikus közül a legközelebb áll Orbánhoz. De sem Orbán, sem Fico nem szélsőséges, eltérően az olasz neofasiszta Muscardinitől, akinek látogatását tavaly oly nagyon dicsérte a Szlovák Nemzeti Párt" - fejtette ki a jegyzet szerzője.
Úgy vélekedett, hogy "Orbán mindenesetre olyan politikus, akinek joggal van rossz híre a szlovákok között és minden lépés, amellyel az MKP közelebb kerül Orbánhoz, ugyanakkora lépést jelent a szlovák partnerektől való eltávolodáshoz. A plakátokkal együtt ez világos bizonyítéka az etnikai gettó mentalitásnak, amelybe a párt önszántából állandóan önmagát és a magyar kisebbséget is bezárja, arról nem is beszélve, hogy mindkettő egyenesen tagadja azt az ismételt állítást, hogy az MKP regionális és nem etnikai párt akar lenni".
Ráadásul ez világos bizonyítéka annak, hogy a kisebbségi elit továbbra is tartja magát ahhoz a hibás taktikához, miszerint néhány ezer magyar szavazat esetleg egy magyar képviselő többet jelent, mint a szövetségesek megszerzése szlovák oldalon. "Az MKP továbbra sem érti azt, hogyha valamit el akar érni az itteni magyarok számára, azt nem Brüsszeltől vagy Budapesttől fogja megkapni. Azt csak Szlovákiában tudja megszerezni, s csak azzal, hogy követelései igazáról megfelelő számú szlovákot is meggyőz. Egyelőre azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy elrettentse őket" - zárta jegyzetét a Sme.
Sme: az MKP etnikai gettóba zárja a szlovákiai magyarokat
Orbán Viktor bevonása a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) az európai parlamenti választási kampányába, illetve az MKP és a Fidesz kampányának az összekapcsolása ugyanolyan elgondoláson, mint az MKP többnyire csak magyar nyelvű óriásplakátjai Dél-Szlovákiában - írta a Sme című liberális szlovák napilap csütörtökön az Etnikai gettó című jegyzetében.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.