A cikkben rámutattak arra, hogy a Harmónia AT programtéziseit tartalmazó dokumentum elektronikus változatát Igor Cibula hozta létre, éspedig a Volt Hírszerző Tisztek Szövetségének (ABSD) számítógépén 2009. március 25-én – tehát két nappal a Harmónia alakuló közgyűlése előtt.
A Harmónia AT polgári társulás Dél-Szlovákia autonómiáját tűzte zászlajára, s egy hete mutatkozott be Dunaszerdahelyen. A társulás eddig ismeretlen volt a szlovákiai magyar közéletben, s tanácskozásán mintegy 40 ember vett részt. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) azt állítja, hogy a Harmónia AT mögött a Magyar Koalíció Pártja áll. Csáky Pál pártelnök azonban kijelentette, hogy ez nem igaz.
Igor Cibula jelenleg a Volt Hírszerző Tisztek Szövetségének elnöke. A kilencvenes évek derekán lépett ki az SIS-ből, addig a hírszerzés vezetője volt. Azt, hogy neve felkerült a Harmónia honlapjára, előbb lejárató kampánynak, majd félreértésnek minősítette. Az ügy magyarázata szerinte egyszerű: egyik munkatársa elektronikus formában egy újságcikket küldött a Harmónia képviselőinek, akik állítólag figyelmetlenségből ebbe a dokumentumba másolták bele alapszabályukat, amelyet aztán saját honlapjukra is feltöltöttek. „Sohasem volt közöm a szervezethez” – állítja Cibula.
A Harmónia elnöke, Cséfalvay Pál nem tudott magyarázatot adni arra, hogyan és miért kerülhetett fel Cibula neve a honlapjukra, azt mondta, hogy az illetőt nem ismeri. Az Új Szónak Cséfalvay elmondta: szervezetük programtéziseinek kidolgozásában hazai és külföldi szakértőkkel, politológusokkal és európai parlamenti képviselőkkel konzultáltak. Neveket nem akart elárulni, mondván: „bár rengeteg támogatónk van, senki sem akarja vállalni a nevét, mert féltik az állásukat.”
A lap szerint Cibula személyesen régóta ismeri Ján Slotát, az SNS elnökét, s az elmúlt időszakban állítólag többször is találkoztak. Cibula ezt tagadja, saját bevallása szerint Slotát már évek óta nem látta. Neve viszont felbukkant Malina Hedvig, a Nyitrán megvert magyar diáklány pere kapcsán.
A Harmónia AT-t négy hónapos huzavona után februárban jegyezte be a szlovák belügyminisztérium. A tárca több alkalommal azzal utasította el a kérvényt, hogy a mozgalom alapszabálya autonomista, illetve önrendelkezési törekvéseket tartalmaz, és ez összeegyeztethetetlen a szlovák alkotmánnyal. „Végül kihagytuk a programból ezt a szövegrészt. Kiheréltek bennünket, de így is az autonómia kialakítását tartjuk fő célkitűzésünknek” – tette hozzá Cséfalvay. Értesüléseink szerint csak napok kérdése, mikor tiltja be a belügy a szervezet működését, az első figyelmeztetést ugyanis a minisztérium már elküldte - írta az Új Szó.
Volt ügynök áll a Harmónia AT mögött?
A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) egykori vezető munkatársának a számítógépéről küldték el az autonomista törekvéseiről ismert Harmónia AT polgári társulás alapszabályát – derült ki abból a dokumentumból, amely felkerült a mozgalom honlapjára - írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap csütörtökön.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.