Az országos felháborodás hatására az ukrán oktatási minisztérium úgy döntött, hogy kizáratja az iskolai tantervből és a 8. osztályos ukrán irodalomtankönyvből Jevgenyij Dudar szatirikus meseátiratát. A Piroska és a farkas modernizált változata azonban nem tűnik el az iskolai könyvtárakból, mivel a tanulók vagy a szüleik továbbra is kiegészítő olvasmányként választhatják a nagy botrányt keltett művet - írta kedden a kijevi Szegodnya című napilap online kiadása.
A lapnak nyilatkozó egyik szülő nagyon helyesnek nevezte a minisztérium döntését, kifejtve, hogy valóságos sokkot kapott, amikor annak idején meglátta ezt a „szörnyűséget”. Mint mondta, nem akarja, hogy hetedik osztályos fiúgyermeke ilyen szöveget olvasson.
Az újság idézett az ominózus meseátiratból, amely ellen külön határozatban tiltakozott az ország több megyéjének tanácsa (közgyűlése) is az oktatási tárcánál. A legnagyobb indulatokat a mesehős viselkedését leíró szövegrész váltotta ki. Eszerint Piroska a bokor alatt jókorát húz a nagymamának szánt borospalackból, cigarettára gyújt, majd másnapos leheletével és káromkodásával zavarba hozza a bozótból előkerülő farkast, amelynek a hátára pattanva jut el a nagyanyjához, hogy elvegye tőle szerény nyugdíját. Az összeget kevésnek találva a lány még meg is fenyegeti a reszkető kezű anyókát, hogy megeszi, ha nem kap tőle több pénzt.
Az oktatási minisztérium semmi kivetnivalót nem talál a modernizált mesében, kitűnő és nevelő jellegű, korszerű irodalmi alkotásnak nevezve azt - jegyezte meg a kijevi lap.
Eltávolítják a tankönyvekből az erkölcstelen ukrán Piroskát
Ukrajnában eltávolítják az iskolai irodalomtankönyvből a Piroska és a farkas modern átiratát, amelynek hősnője iszik, dohányzik és káromkodik.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.