"Obama kijelentései csupán jámbor óhajok, amelyekkel nem sokat törődünk" - állapította meg keddi közleményében Fauzi Barhúm, a radikális palesztin szervezet szóvivője. Véleménye szerint az amerikai elnök szavai csak arra alkalmasak, hogy "becsapják a nemzetközi közvéleményt a rasszista és szélsőséges cionista entitás létéhez nyújtott amerikai támogatás valóságát illetően".
A szóvivő úgy vélekedett, hogy Obama "nem hangsúlyozta a palesztin nép jogait, annak szükségességét, hogy véget érjenek szenvedései, és megszűnjön a rá rótt blokád" a Gázai övezetben. Mint mondta, az amerikai elnök kijelentései, "amelyek nem jártak együtt a cionista megszállásra gyakorolt nyomással és konkrét lépésekkel, nem tükröznek gyökeres változást a velünk szemben követett amerikai politikában".
A Hamászt, amely 2007 júniusában átvette a hatalmat a Gázai övezetben - kiszorítva onnan Mahmúd Abbász palesztin elnök mérsékeltebb Fatah mozgalmát - az Egyesült Államok és Izrael is terrorszervezetnek tekinti.
A Hamászt nem érdekli, mit mond az amerikai elnök
A Gázai övezetet ellenőrző Hamász palesztin iszlamista mozgalom "nem sokat törődik" Barack Obama amerikai elnök kijelentéseivel, amelyek nézeteltéréseket tükröztek Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel kettejük hétfői washingtoni találkozóján.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.