Michael Martin, aki harminc éve képviselő, és 2000 óta látja el ezt a tisztséget, nem hivatalos médiaértesülések szerint kedd délután jelenti be hivatalosan távozását. A lemondás az előzetes értesülések szerint nem azonnali hatályú lesz; Martin várhatóan a nyári törvénykezési szünet júliusi kezdetével távozik.
Az utóbbi évtizedek legmélyebb brit belpolitikai válságát a The Daily Telegraph, a legnagyobb brit jobboldali napilap robbantotta ki. A lap május eleje óta riportsorozatban tárja fel, hogy az alsóházi képviselők - kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt - gyakran milyen megdöbbentő címeken vettek fel költségtérítéseket az elmúlt években. A hivatalos képviselői elszámolások között szerepelt egyebek mellett helikopter-leszállóhely kialakítása, vagy nem létező lakáshitel visszaigénylése.
A legnagyobb összegeket - esetenként több tízezer fontot - azonban a képviselői lakásként bejelentett ingatlanok felújítási, bútorozási, felszerelési költségei után számolták el a parlament tagjai. Egyes esetekben kiderült, hogy vidéki nyaralókról, illetve hozzátartozók lakásáról van szó, és előfordult, hogy a közköltségen renovált ingatlant a felújítás után a képviselő több százezer fontért eladta. A brit honatyák alapjövedelme egyébként évi 60-70 ezer font (19-22 millió forint), amit kiegészít a költségvisszatérítés és a bizottsági tagságért járó extra juttatás.
Az utóbbi fél évszázad legsúlyosabb recessziójának hatásaitól rettegő brit lakosság körében hatalmas felháborodást keltett az ügy, amely egyes jogi szakértői vélemények szerint felveti a csalás, illetve a hivatali visszaélés gyanúját.
Michael Martin már hétfőn példátlan nyilatkozatban kért elnézést a történtekért, elismerve: a törvényhozás tagjai "nagyon csúnyán cserben hagyták" a brit választópolgárokat, és "rettenetes mértékben csorbult" a brit parlament tekintélye. Több képviselő ugyanakkor a házelnököt is felelősnek tartja a kialakult helyzetért, és ellene bizalmatlansági indítványt terjesztettek be.
A távozó házelnök pozícióját gyengítette, hogy őt is vádak érték megkérdőjelezhető visszatérítési igények miatt. Már tavaly februárban felrótták neki, hogy több mint négyezer fontot (1,3 millió forintot) igényelt vissza felesége taxiszámlái után, és a hivatalos utazásai során összegyűlt légi törzsutaspontjaiból vásárolt rokonainak első osztályú repülőjegyeket.
Több mint háromszáz éve most fordul elő első ízben, hogy a londoni alsóház elnöke idő előtt távozni kényszerül; ilyesmi legutóbb 1695-ben történt. A tisztség a maihoz többé-kevésbé hasonló formájában 1377 óta létezik.
Brit költségtérítési botrány: lemond az alsóház elnöke
Lemond a brit parlament alsóházának elnöke a képviselői költségtérítések ügyében kirobbant súlyos belpolitikai botrány miatt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.