Az ügyben eljáró milánói bíróság kedden tette közzé a február 17-i ítélet 400 oldalas indoklását. Az ítéletben négy és fél év szabadságvesztést szabtak ki David Mills ügyvédre. Az ügyészség szerint Berlusconi 1998-ban 600 ezer dollár kenőpénzt fizetett a jogásznak a hamis tanúzásért.
Berlusconi, még azelőtt, hogy politikai szerepet vállalt volna, megalapította a Mediaset sajtóbirodalmat. A gyanú szerint a Mediaset az 1994-1999 közötti időszakban amerikai filmek forgalmazási jogának a megvásárlásakor a vételárat meghaladó költségekről tett nyilatkozatot, és így Olaszországban jóval kevesebb adót fizetett be, mint amennyire kötelezett lett volna. Az így megtakarított pénzt - becslések szerint csaknem 90 millió eurót - a Berlusconi-klán külföldi számlákon helyezte el Mills vezérletével, a Fininvest pénzügyi holding szárnyai alatt.
Az ügyben 2006-ban Berlusconi ellen is eljárás indult, ezt azonban 2008 októberében felfüggesztették, miután egy tavaly elfogadott törvény alapján a magas rangú államú hivatalnokok, így a kormányfő is, hivatali idejük alatt mentesülnek a bűnvádi eljárások alól. Ezt a jogszabályt jelenleg a római alkotmánybíróság vizsgálja abból a szempontból, hogy összeegyeztethető-e az olasz alaptörvénnyel.
Berlusconi ügyvédje hamisan tanúskodott
Valótlan állításokat tett tanúvallomásában Silvio Berlusconi brit ügyvédje, hogy oltalmazza a jelenlegi olasz kormányfőt a 90-es években a politikus ellen lefolyt két perben - derült ki a három hónapja hozott elmarasztaló ítélet indoklásából.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.