Nyekraszov őrizetbe vételekor az Arbat Presztizsnek, Oroszország legnagyobb kozmetikai üzletláncának a tulajdonosa volt, de a feltételezés szerint a mintegy 90 hatalmas bolttal rendelkező hálózat tényleges tulajdonosa Mogiljevics. Azzal vádolják őket, hogy összesen 50 millió rubel értékű adócsalást követtek el három fiktív cég útján. A vádakat mindketten tagadják.
Az Arbat Presztizs Nyekraszov őrizetbe vétele óta tönkrement, utolsó, az egyik moszkvai bevásárló központban lévő boltját februárban zárták be, jelenleg csődeljárás alatt áll.
Szemjon Mogiljevicset a Vörös Maffiaként ismert igen kiterjedt orosz bűnszövetkezet fejének tartják, a feltételezések szerint egyebek mellett fegyver- és kábítószer-kereskedelemmel, nukleáris anyagok forgalmazásával, prostitúcióval, pénzmosással, védelmi pénzek kikényszerítésével, műtárgyak csempészésével foglalkozott. Számos titkosszolgálat szerint a Vörös Maffia több bérgyilkos bandája a "védelemért" fizetni nem akaró boltosokat különös kegyetlenséggel kínozta és ölte meg.
Mogiljevics 1991-ben magyar feleségével Magyarországra költözött, ahol tartózkodási engedélyt kapott. Ezt jóval később érvénytelenítettek. Számos forrás szerint jelentős szerepe volt az olajszőkítési ügyben, amely nem csupán Magyarországon okozott hatalmas adókieséseket. 1995-től, amikor a brit hatóságok lefoglalták pénzmosásra alapított cégei egyikének 80 millió dollárját, és körözést adtak ki ellene, Mogiljevics főhadiszállása Budapest lett, innen intézte külföldi ügyeit.
Kanadai újságírók 1997-98-ban feltárták: Mogiljevics áll másokkal együtt a torontói tőzsdén jegyzett, egymilliárd dollárra becsült YBM Magnex cég mögött. A cég részvényei pillanatok alatt értéktelenné váltak, amikor kiderült, hogy merő látszat, csalás volt a jövedelmező nemzetközi tevékenység. Ezért körözi az FBI, amely szerint Mogiljevics tevékenysége egész Közép- és Kelet-Európára, a NATO-ra és a terrorizmus elleni harcra nézve is veszélyt jelentett. Mogiljevics 2003-tól él Oroszországban, s földgázzal foglalkozott. Az orosz törvények értelmében orosz állampolgárként nem adható ki.
Szeva bácsi adócsalás-ügyben bíróság előtt Moszkvában
A Magyarországon Szemjon Mogiljevicsként ismert, jelenlegi hivatalos nevén Szergej Snájder és a tavaly januárban vele együtt őrizetbe vett Vlagyimir Nyekraszov adócsalási ügyének tárgyalása szerdán kezdődik a moszkvai Tusino kerület bíróságán - jelentette az Interfax hírügynökség hétfőn.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.