Az intézkedéseket a közbiztonságról szóló új, a parlament előtt fekvő törvénytervezet keretében mutatták be - írta hétfői számában az Il Messaggero című újság.
A javaslat értelmében egytől hat hónapig terjedő börtönbüntetés várna a falfirkálókra, akiket 100-1000 euró közötti pénzbüntetéssel is sújtanának. Abban az esetben, ha az utcai "művészek" történelmi épületeket és műemlékeket rongálnak meg ily módon, három hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetés, és 1-3 ezer eurós pénzbírság várna rájuk.
Szintén pénzbírsággal büntetnék azokat, akik olyan festékszórókat árusítanak, amelyek festékanyaga nem környezetbarát módon bomlik le.
Olaszországban évente húszmillió eurót költenek az épületek graffitiktől való megtisztítására, a magánkézben lévő közlekedési társaságok ilyen jellegű takarításra szánt költségeit is beleszámítva azonban ez akár a háromszorosát is elérheti.
Számos nagyváros, így Torino, Bologna, Firenze, Milánó, és Róma ajánlott fel helyeket a graffitizők számára, ahol szabadon gyakorolhatnák firkálási vágyukat, ennek ellenére nem sikerült elérni, hogy városszerte ne tűnjenek fel firkák az épületek falain.
Börtön várhat a graffitisekre Olaszországban
Szigorítaná a graffitiseket sújtó büntetéseket az olasz kormány, a tervek szerint akár börtön és háromezer eurós pénzbírság várna a "városi művészekre".
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.