A mértékadó párizsi újság szerdai számában megjelent elemzés szerint a szociáldemokrácia visszaszorulása történelmi méretű Európában. A bölcsőjének számító skandináv országokban a baloldali pártok már az elmúlt években jelentős vereségeket szenvedtek.
A versenyképesség és a munkahelyek biztonsága közti megbékélését hirdető "rugbiztonság" (rugalmasság + biztonság) fogalmát megalkotó Dániában a baloldal 2001 óta nincs hatalmon. Az időnként idegengyűlölő beszédet is használó populista pártokkal szövetséget kötött, "gazdagabb és igazságosabb Dániát" hirdető jobboldalnak viszont sikerült a szociális modell megmentőjének szerepébe bújnia. Svédországban a szociáldemokraták nem tudták visszaszorítani a munkanélküliséget, s az a fiatalok negyedét sújtotta a 2006-os választások előtt, amelyet a konzervatívok nyertek meg.
Az európai baloldal neuralgikus pontja azonban a Le Monde szerint a német szociáldemokrácia, amely tíz éve a német ipar versenyképességének megtartására törekszik a globalizációban, az előrelátó szociális állam és egy megelőző vízió kidolgozásával: a politika az oktatásra és a képzésre koncentrál.
Gerhard Schröder kancellársága idején a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) hozzájárult a német gazdaság megerősödéséhez, de az alacsony fizetések arányának növelésével mélyítette a társadalmon belüli egyenlőtlenségeket. A szeptemberi parlamenti választások közeledtével a szociáldemokraták azonban ismét a leggazdagabbak adójának emelésében és a minimálbér törvényben rögzítésében látnák a megoldást.
Ezzel párhuzamosan a baloldali liberalizmus is hanyatlásnak indult. A blairizmus nemcsak névadóját veszítette el, hanem vezető szerepét is az európai baloldalon. A 12 évnyi hatalomban megfáradt brit Munkáspárt ideológiáját olyan szociális liberalizmushoz szokás hasonlítani, amely inkább liberális, mint szociális - emlékezetet a lap.
A Le Monde szerint viszont miközben az Új Munkáspárt fénykora egyben a londoni City fénykora is volt, a munkáspárti kormányok növelték a közszférában dolgozók arányát és a közszolgáltatásokba is jelentősen beruháztak. Ugyanakkor a Gordon Brown vezette kormány gazdaságélénkítő programjának és a közelmúltban bejelentett bankállamosító intézkedéseinek ellenére a munkáspártiak mára lehetetlen helyzetbe kerültek, s képtelenek a gazdasági szabályozás előfutárai lenni.
A francia lap szerint a kérdés az, hogy a szociálliberális modell, amelyet a lengyel, a szlovák és a magyar szocialisták is zászlajukra tűztek, túléli-e megvalósítóit, akik - úgy tűnik - vereséget fognak szenvedni az EP-választásokon.
A modern baloldal utolsó bástyája Spanyolország. A reformhagyományaihoz hű Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és José Luis Rodríguez Zapatero kormányfő pragmatista politikát folytat: a gazdaság liberális jellegét megtartva próbál tartalmat adni a nem túl erős gondviselő államnak. A munkanélküliség látványos emelkedésével és a termelés visszaesésével azonban elképzelhető, hogy a PSOE vereséget szenved június 7-én.
A francia lap szerint az elmúlt időszak baloldali megújulási folyamatából teljesen kimaradt francia, belga és görög baloldal sem tud jelenleg megfelelő válaszokkal szolgálni. A 12 éve ellenzékben lévő ortodox francia szocialisták arra is képtelenek voltak, hogy a lecsúszással fenyegetett néprétegeket elhódítsák a jobboldaltól. A globalizációt eleinte alábecsülve, majd elutasítva sem tudták megakadályozni, hogy a jobboldal legyen a gazdasági szabályozás és a védelmező Európa képviselője - írta a Le Monde.
Az európai baloldal történelmi térvesztése várható
Az Európai Unió országainak többségében a felmérések rossz eredményeket jeleznek előre a szocialistáknak a júniusi európai parlamenti választásokon. Függetlenül történelmi hagyományaitól a jelenleg nyolc tagállamban kormányzó baloldal nem találja a hangot a választókkal: a válság miatt balra tolódott közbeszéd ellenére a baloldalnak nincsenek mozgósító témái, a gondviselő állam újragondolására tett erőfeszítések pedig egyelőre még nem vezettek eredményre - véli a Le Monde című francia napilap.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.