Az egyaránt francia állampolgárságú Bassam Ayachit és Raphael Marcel Frederic Gendront azzal gyanúsítják, hogy franciaországi és nagy-britanniai terrorakciókra készültek. Mindketten már tavaly november óta őrizetben voltak illegális bevándorlásban való közreműködés címén, miután Bari kikötőjében elfogták őket. A francia és belga terrorizmus-ellenes nyomozások során azonban a szálak elvezettek hozzájuk.
Az olasz ügyészek szerint a gyanúsítottak különböző terrorcselekményeket terveztek többek között a párizsi Charles De Gaulle nemzetközi repülőtér ellen. Bűnlajstromukon szerepel továbbá olyan emberek toborzása, akiket öngyilkos merényletekre, illetve iraki és afganisztáni harcokra képeztek ki. Mindehhez fejlett informatikai hálózatot is kiépítettek, és a terjesztett propaganda-anyagokat részben az al-Kaidához köthető "Global Islamic Media Front" nevű szervezet készítette.
Letartóztatták Olaszországban az al-Kaida feltételezett európai vezetőit
A dél-olaszországi Bariban letartóztatták az al-Kaida terrorista hálózat feltételezett vezetőit - közölték kedden az olasz hatóságok.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.