"Elvileg a mi megbékélésünknek sokkal egyszerűbbnek kellene lennie, mint a franciákénak és a németekének, akik (a múltban) keményen harcoltak egymás ellen. Szlovákok és magyarok közti csatát nehéz keresni" - jelentette ki Balázs Péter abban az interjúban, amelyet a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap közölt hétfőn.
A magyar diplomácia vezetője szerint a magyarokat és a szlovákokat nagyon sok minden fűzi egybe. "Közös a történelmi örökségünk, csak a nyelvünk tér el nagyon egymástól" - tette hozzá. Rámutatott, hogy a franciák és a németek nagyon nagy erőfeszítéséket tettek a viszony javításáért, s ezt Budapestnek és Pozsonynak is meg kell tennie.
Balázs Péter ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Uniónak nincsenek eszközei azok megbüntetésére, akik a kölcsönös megértés modelljét megsértik. Példaként az osztrák Jörg Haidert említette, akinek szélsőjobboldali pártja a kormánykoalíció része lett, amire az EU eléggé szerencsétlen szankciókkal reagált.
Egy kérdésre válaszolva, miszerint hasonlítható-e Jörg Haiderhez Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, a külügyminiszter kifejtette: "Igen, van néhány hasonlóság. Ez a párt (SNS) szintén nacionalista kártyával játszik, és más nemzetek elleni támadásokkal szerez magának népszerűséget."
Balázs Péter a magyar-szlovák viszonyról beszélt egy cseh lapban
A magyar külügyminiszter szerint könnyebb lehetne a magyar-szlovák megbékélés, mint az Európai Unióban példaként nyilvántartott francia-német kiengesztelődés, mert a két közép-európai szomszéd nép sosem harcolt egymás ellen.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.