A vasárnapi izraeli média beszámolt a miniszterelnök és az orosz nyelvű sajtó hét végi találkozójáról, amelynek során Netanjahu úgy vélekedett: a Golán-fennsík megtartásával Izrael "stratégiai előnyt biztosít magának egy Szíriával támadó konfliktus esetére". Egyúttal azt is közölte, hogy Barack Obama amerikai elnökkel tervezett május 18-ai washingtoni tárgyalásain nem tesz engedményeket az Izrael biztonsága szempontjából "kritikus" kérdésekben.
Izrael 1967-ben, a hatnapos háborúban foglalta el a Golán-fennsíkot, majd 1981-ben annektálta a területet. Jelenleg 20 ezer zsidó telepes él itt. Szíria egy Izraellel kötendő béke feltételeként azt követeli, hogy Izrael adja vissza teljes egészében a Golánt, egészen a Genázáreti (Kineret, Tiberias)-tóig, amely a zsidó állam legfőbb édesvíz-tartaléka. Ezt Izrael mindig is elutasította, ezzel szemben azt követeli Damaszkusztól, hogy szakítsa meg kapcsolatát az iráni iszlám rendszerrel, és hagyjon fel a libanoni síita Hezbollah, valamint a palesztin Hamász támogatásával.
Izrael nem vonul ki a Golán-fennsíkról
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő szerint Izrael nem vonul ki a Golán-fennsíkról annak "stratégiai jelentősége" miatt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.