A WBZ helyi tévé beszámolója szerint a két szerelvény a város nyugati részébe tartott. A baleset két állomás között történt. Az első szerelvény arra várakozott, hogy szabad jelzést kapjon és befuthasson az állomásra, amikor beleszaladt a mögötte közlekedő második szerelvény. Ez utóbbi vezetője súlyosan megsérült és kórházba került, állapota stabil. A mentőalakulatok száz embert menekítettek ki a felszínre. Az utasok többsége erős zúzódásokkal és horzsolásokkal megúszta a történteket.
A második szerelvény vezetője elismerte, vezetés közben mobiltelefonjáról sms-üzenetet küldött, és az okozhatta a balesetet, hogy közben nem figyelt a forgalomra.
A vezető sms-ezett, egymásnak szaladt két metrószerelvény
Egymásba szaladt két metró szerelvény helyi idő szerint péntek este az Egyesült Államokbeli Bostonban, 49-en megsérültek.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.