A 32 éves újságírónő az Egyesült Államokban született iráni apától, ott is nőtt föl, s 26 évesen, 2003-ban költözött Iránba. Január végén tartóztatták le Teheránban, s a múlt hónapban nyolcévi szabadságvesztésre ítélték az Egyesült Államok számára történt kémkedés vádjával. Tiltakozásul éhségsztrájkba kezdett, két hétig csak cukrozott vizet volt hajlandó magához venni. Apja, Reza Saberi szerint pénteken rövid időre kórházba kellett vinni. Hétfőn abbahagyta az éhségsztrájkot, de nagyon legyengült - tette hozzá az apa a brit hírügynökségnek nyilatkozva telefonon.
Az iráni hatóságok tagadták, hogy Saberi elutasította volna az ételt. Tökéletes egészségnek örvend - mondta korábban az elítéltről Haszan Haddad, a teheráni főügyész helyettese. Bejelentették, hogy a jövő héten tartják az elítélt fellebbviteli tárgyalását.
Roxana Saberi szabadúszóként tudósított Teheránból, dolgozott egyebek közt a BBC brit közszolgálati adónak és az amerikai NPR rádiónak. Az iráni hatóságok 2006-ban elvették sajtóakkreditációját, ennek ellenére folytatta a munkát.
Az Egyesült Államok, az Európai Unió és több nemzetközi újságíró-szervezet is követelte az iráni-amerikai nő szabadon bocsátását.
Nem éhségsztrájkol az elítélt iráni-amerikai újságírónő
Két hét után abbahagyta az éhségsztrájkot az Iránban kémkedésért elítélt iráni-amerikai újságírónő, Roxana Saberi - közölte apja szerdán. Január végén tartóztatták le Teheránban, s a múlt hónapban nyolcévi szabadságvesztésre ítélték.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.