Az alkotmány és a kormányról szóló törvény értelmében a miniszterek tanácsának még az új parlament megalakulása előtt be kell nyújtania lemondását. Vladimir Voronin államfő arra kérte a kabinet tagjait, hogy az új kormány megalakulásáig ügyvezetői minőségben folytassák munkájukat.
Moldovában április 5-én tartottak parlamenti választást. A központi választási bizottság által április 18-án kihirdetett hivatalos végeredmény szerint négy párt jutott be a parlamentbe. Az eddig kormányzó kommunisták a szavazatok 49,48 százalékát szerezték meg, s így 60 mandátumhoz jutottak a 101 fős parlamentben. A három ellenzéki párt közül a Liberális Párt és a Moldovai Liberális Demokrata Párt 15-15, a Mi Moldovánk pedig 11 mandátumhoz jutott.
Az új összetételű parlament kedden tartja alakuló ülését, amelyen megválasztják a parlament új vezetőit, valamint döntenek az új államfő megválasztásának időpontjáról. Az új államfő feladata lesz majd, hogy jelöltöt állítson a miniszterelnöki posztra.
A köztársasági elnök megválasztásához azonban minimum 61 szavazat szükséges, így a többséget alkotó kommunistáknak egyezségre kellene jutniuk legalább egy ellenzéki képviselővel. A három ellenzéki párt vezetői azonban előre jelezték, hogy bojkottálni akarják az elnökválasztást, amivel a parlament feloszlatását és előre hozott választás kiírását akarják elérni.
Az április 5-i választást követően az ellenzék csalással vádolta a kormányt, s az általa szervezett tiltakozások zavargásokba torkollottak. Vladimir Voronin elnök ezt követően kérte a szavazatok újraszámlálását. Az ellenzék bohózatnak nevezte a döntést, szerinte ugyanis a kommunisták nem a szavazatok összeszámlálásakor, hanem a választói névjegyzék összeállításakor csaltak.
Lemondott a kormány Moldovában
Lemondott a moldovai kormány - jelentette be Zinaida Greceanii miniszterelnök hétfőn, egy hónappal a parlamenti választások után. Az április 5-i választást követően az ellenzék csalással vádolta a kormányt, s az általa szervezett tiltakozások zavargásokba torkollottak.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.