"Az Európai Bizottság tagjai az uniós jogszabályok szerint tisztségük megszűnését követően bőséges végkielégítésre jogosultak" - emlékeztetett az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője, aki szerint "válság idején a kormányzati szerveknek és a politikai vezetőknek példát kell mutatniuk".
Magyarországon 15 százalékkal csökken a miniszterek fizetése, és korlátozzák az állami vezetők által igénybe vehető pénzbeli juttatásokat. Az Egyesült Államokban Barack Obama elnök maximálta az állami támogatásban részesített vállalatok vezetőinek fizetését, és hasonló intézkedést foganatosítottak Németországban is - tette hozzá.
Az Európai Bizottság tagjai, a biztosok havi 19.900 és 24.400 euró (5,77 és 7,19 millió Ft) közötti fizetést kapnak. Hivataluk megszűnését követően a biztosok megkapják egyhavi fizetésüket, amellyel hazaköltözésüket támogatják, majd akár három évig jogosultak korábbi alapfizetésük 40-65 százalékára. A bőkezű juttatás a korábbi biztosok függetlenségét hivatott biztosítani.
A jelenlegi gazdasági körülmények között azonban - vélekedett a magyar szocialista EP-képviselő - méltányos lenne, ha a bizottság tagjai önkéntesen lemondanának e rendkívül nagy összegű juttatásnak egy részéről. Ez - még ha csupán szimbolikus jelentőségű lenne is - szerinte "azt mutatná az állampolgároknak, hogy az európai uniós vezetők is készek részt vállalni a válság negatív hatásaiból".
Tabajdi lemondatná az EU-diplomatákat pénzük egy részéről
Méltányos és elvárható lenne, hogy az egész Európai Uniót sújtó gazdasági válság idején az Európai Bizottság tagjai is tanúsítsanak önmérsékletet, és mondjanak le végkielégítésük egy részéről - hangsúlyozta Tabajdi Csaba hétfőn Strasbourgban, az EP plenáris ülésén elhangzott napirend előtti hozzászólásában.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.