Az idén hatéves Madeleine-nek 2007. május 3-án, negyedik születésnapja előtt néhány nappal veszett nyoma a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta, Ocean Club nevű üdülőközpontjában. A gyermek - két kisebb testvérével - a szobában aludt, miközben a szülők az épülettől nem messze, baráti társasággal vacsoráztak.
Az esetet szinte példátlan nemzetközi figyelem kísérte, különösen azután, hogy a portugál rendőrség 2007 őszén az orvos szülőket, Gerry és Kate McCannt nyilvánította gyanúsítottá az ügyben. A gyanúsítást tavaly nyáron - érdemi bizonyítékok hiányában - feloldották, a gyermeknek azonban azóta sem lelik nyomát. A The Sun, a legnagyobb brit bulvárlap szombaton "a modern kor egyik legnagyobb rejtélyének" nevezte az esetet, a Daily Mirror a szülők "két évi agóniájáról" írt.
A házaspár a gyermek megtalálásának reményében maga is ragaszkodott az ügy minél szélesebb nyilvánosságához, ennek azonban súlyos ára volt: a lapokban folyamatosan a legsötétebb sztorik keringtek a gyermek "valószínű" sorsáról. A gyanúsítás alapjául szolgáló állítólagos - hivatalosan soha meg nem erősített - rendőrségi elméletről például az jelent meg, hogy a szülők a nyugodt esti vacsora érdekében altatót adhattak be a kislánynak, ám ezt esetleg véletlenül túladagolták, és Madeleine meghalt, holttestétől pedig később valahol megszabadultak.
Az újságok hónapokig tárgyalták a "megszabadulás" körülményeiről szóló - ugyancsak máig megerősítetlen - rendőrségi feltevéseket is. Az egyik visszatérő elem úgy hangzott, hogy a detektívek állítólag vér- és testnedvnyomokat találtak abban a gépkocsiban, amelyet McCannék a gyermek eltűnése után több mint három héttel béreltek. Nem hivatalos értesülések szerint a rendőrség azt feltételezte, hogy a házaspár több heti rejtegetés után a bérelt Renault-val vitte el valahova - esetleg Spanyolországba - Madeleine földi maradványait. Ezeket a sajtóban keringő értesüléseket soha nem erősítették meg hivatalos forrásból, és a szülők - megelégelve a közvéleményt ellenük hangoló találgatásokat - rágalmazási pert indítottak azon brit lapok ellen, amelyek hitelt adtak ezeknek a feltételezéseknek. Az őket legdurvábban támadó Express lapcsoport tavaly el is vesztette a pert, és a bírósági végzés alapján az újságok első oldalas közleményekben tudatták: elfogadják, hogy Kate és Gerry McCann "teljesen ártatlan" az ügyben.
Mindemellett jelentős - hírek szerint 550 ezer font - kártérítést is fizettek a szülőknek, akik az összeget a Madeleine felkutatásának finanszírozására létrehozott alapba utalták át.
Nyilvánvalóan súlyos lelki kínokat okozott a házaspárnak az a rendre visszatérő értesülés is, hogy a kislányt a virágzó marokkói gyermekszexipar megrendelésére rabolták el. Madeleine-t többen látni is vélték az északnyugat-afrikai országban, ám erről sem került elő soha konkrét bizonyíték.
A második évfordulóra különleges, "öregítő" eljárással Amerikában készült számítógépes képet tettek közzé arról, hogy Madeleine hogy nézhet ki most, hatévesen. A portré együtt látható az eltűnés előtt, nem egészen négyévesen készült utolsó fotóval, és a különbség kirívó: a mesterséges, de teljesen élethű új arcképről nagylányos hajviseletű és öltözetű, hajában rózsaszín pántot viselő, édesanyjára rendkívüli módon hasonlító iskoláskorú gyermek tekint a szemlélőre.
Két éve hiába keresik Madeleine-t
Minden idők talán legnagyobb, legtöbb embert és pénzt megmozgató keresési akciója ellenére már két éve nem találják Madeleine McCannt, a Portugáliából 2007 májusában eltűnt skót kislányt, akiről a vasárnapi évforduló előestéjén új, számítógéppel készült, az elmúlt két esztendő valószínűsíthető változásait tükröző képet tettek közzé.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.