A világszervezet legfontosabb testületében első ízben esett szó az új influenza terjedéséről. Patricia Espinosa mexikói külügyminiszter azt sürgette, hogy a nemzetközi közösség tagjai fogjanak össze az influenzaválság leküzdésére.
A mexikói diplomácia vezetője egy másik témáról - a gyerekeknek a fegyveres viszályokban játszott szerepéről - rendezett nyílt tanácskozás elején kifejtette: országa együttműködik az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) a válság kezelésében. Köszönetet mondott azoknak az országoknak, amelyek együttérzésükről és támogatásukról biztosították Mexikót. Mint fogalmazott, ki kell alakítani azt az együttműködést, fel kell építeni azokat a hidakat, amely szükségesek ahhoz, hogy a nemzetközi közösség minden tagja reagáljon a válságra.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár azt mondta: a sertésinfluenza immár globális kihívás, amely nemzetközi együttműködést igényel. Közölte, hogy minden ENSZ-szervezetet mozgósítottak az influenza leküzdésére, az erőfeszítéseket az WHO irányítja.
A főtitkár reményei szerint a globális összefogás eredményeként le lehet majd küzdeni, el lehet majd fojtani a sertésinfluenzát. Hozzátette, nemcsak a BT tagországoktól várja, hogy elkötelezzék magukat az influenza elleni küzdelem mellett, hanem az egész világközösségtől.
Susan Rice amerikai nagykövet kijelentette: az Egyesült Államok üdvözli és támogatja Mexikó járványellenes erőfeszítéseit.
Az amerikai hatóságok szerdai közlése szerint az Egyesült Államokban eddig 91 esetben erősítették meg a sertésinfluenzás megbetegedést. Legutóbb Bostonból érkezett jelentés arról, hogy a H1N1 fertőzést az északkeleti Maine államban megkapta három felnőtt, ők otthonukban lábadoznak.
Janet Napolitano belbiztonsági miniszter sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az amerikai határőrizeti szervek "aktív ellenőrzést" folytatnak a beutazók körében, akiket állapotukról kérdeznek. Közölte ugyanakkor: nem ellenőrzik az utasok testhőmérsékletét annak megállapítására, hogy lázasak-e, és a jelenlegi helyzetben nem látja szükségét a határzárnak.
Az ENSZ BT elé került a sertésinfluenza ügye
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé került szerdán a sertésinfluenza ügye; a soros elnöki tisztséget betöltő Mexikó külügyminisztere a nemzetközi szervezetek szerepét és a nemzetközi együttműködés fontosságát hangsúlyozta az egészségügyi válság kezelésében.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.