Hétfőn 1384 gyanús eset volt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján ez a szám 1757-re emelkedett kedden. Kanadában négyről hatra, Mexikóban 26-ról 33-ra, az Egyesült Államokban 22-ről 40-re nőtt az igazolt megbetegedések száma hétfőhöz képest. Spanyolországban eddig egy, az Egyesült Királyságban két esetről bizonyosodott be, hogy valóban az A/H1N1 típusú influenza okozza a fertőzést - mondta. Hozzátette: jó hír azonban, hogy az igazolt esetek számával arányosan a halálesetek száma nem növekedett. Sem az Egyesült Államokban, sem Kanadában nem halt meg eddig senki, Mexikóban viszont további hét áldozatot követelt a sertésinfluenza.
Székely Tamás elmondta: a WHO főigazgatója kezdeményezte az IMF-nél egy közegészségügyi katasztrófaalap létrehozását, amelyből a vakcinagyártást finanszírozni lehet. További fejlemény, hogy úgy néz ki, mostanra sikerült a vírus génszerkezetét megállapítani. Az egészségügyi miniszter a magyarországi intézkedésekről is beszámolt. Ezek közt említette, hogy keddtől működik az ingyenesen hívható információs zöld szám (06 80 204 217). Újabb figyelemfelhívó plakátokat helyeznek ki Ferihegyen, valamint regisztrálják az utasokat, akiknek azt javasolják: az útlevélvizsgálat vagy a csomagfelvétel előtt vegyenek részt az egészségügyi kontrollon.
Az országos tiszti főorvos emellett kezdeményezte az egészségügyi miniszternél a Pandémiás Tervben megfogalmazott költségvetési források biztosítását a többletintézkedések miatt. Ez azért szükséges, hogy a hatóság felkészülhessen arra, ha esetleg a jelenlegi négyes szintről ötös fokozatúra emelnék a készültséget. Az ötös fokozatban szükség van a mintavételek számának 50 százalékos növelésére és a kijelölt határátkelőhelyeken érkező utasok szűrésére.
Ezen kívül megkezdődött az egészségügyi intézmények Pandémiás Tervének aktualizálása is. Az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet áttekinti, melyek azok a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, amiket a kórházaknak térítésmentesen ki lehet osztani, ha járvány van. Összehívták a nemzetbiztonsági kabinetet, amely előreláthatólag csütörtökön fog ülést tartani, és össze fogják hívni a katasztrófakoordinációs bizottságot is, hiszen a járvány több tárcás együttműködést igényel - mondta a miniszter.
Falus Ferenc, az ÁNTSZ országos tiszti főorvosa hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy jelenleg Magyarországon nincs semmiféle veszély. Európában eddig nem volt olyan eset, hogy valaki egy behurcolt vírus következtében fertőződött volna meg. Elmondta: jelenleg 25 ember kiképzése zajlik, akik a reptéren lévő belépési pontot fogják erősíteni.
A sajtótájékoztatón elhangzott: azoknál, akik már több mint tíz napja érkeztek haza a fertőzött területekről és addig nem jelentkeztek a tünetek, nem lehetnek fertőzöttek, a vírus lappangási ideje ugyanis 4-6 nap. Egy esetleges karantén bevezetésének minden feltétele fennáll a repülőtéren - tette hozzá Székely Tamás, aki elmondta: hőkamerákat is telepítenek ide. Arról is beszélt, hogy szükség esetén az első adag vakcinát Magyarországon 8-12 hét alatt tudják legyártani, ez 500 ezer egységet jelent, és 32 hét alatt 10 milliót is képesek előállítani.
Sertésinfluenza: világszerte 1757 gyanús eset
Eddig világszerte összesen 1757 embert regisztráltak, akiknél felvetődött, hogy az új influenzavírust hordozzák - közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter kedden.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.