Akik rendszeresen nyomon követték az elnök blog.kremlin.ru oldalát, azok úgy látják, hogy a LiveJournalba egyelőre az ott szereplő bejegyzések kerültek át, de az újítás igen aktuálisnak tűnik az olvasó számára. A korábbi hivatalos tájékoztatás szerint is abból kerülnek át a LiveJournalba részletek, ami az elnöki honlapon is olvasható.
Az első bejegyzés azt részletezi, milyen feladatai vannak az államnak az internettel kapcsolatban, mint például a minél szélesebb körű hozzáférés biztosítása. Az államfő elődjétől, a televíziót előnyben részesítő Vlagyimir Putyintól eltérően már máskor is kimutatta érdeklődését az internet iránt, sőt el is mondta többször, hogy igen gyakran használja a hálót. Előbb blogot indított a Kreml honlapján, amelyet később önálló internetcímen helyeztek el és interaktívvá tették.
Az internethívek véleménye megoszlik az ötlet körül: egyesek örülnek, hogy az elnök elismeri a világháló jelentőségét, mások bírálják azért, mert szerintük az elnök valójában nem blogot ír, hanem közösséget alapított a rendkívül népszerű honlapon, s aggódnak, hogy az oda írt állásfoglalások ugyanolyan szigorú válogatáson esnek át, mint a Kreml honlapján. Tény, hogy a LiveJournalba érkező bejegyzéseket ugyanazok moderálják, akik a Kreml honlapján is dolgoznak.
A moderátorok elsősorban a személyes kéréseket, a trágár szavakat tartalmazó, a latin betűkkel vagy rossz helyesírással írt, valamint a témához nem kapcsolódó bejegyzéseket szűrik ki. Szakértők a kezdeményezésben annak jelét látják, hogy Medvegyev ezzel is erősíteni akarja korszerű politikusi arculatát. Hozzáteszik, hogy az elnöknek - vagy a moderátoroknak - meg kell találniuk a megfelelő hangnemet.
Ugyancsak a Kreml forrásaiból származó értesülés szerint Medvegyev néha olvasgatja a hivatalos honlapra érkező bejegyzéseket is, és amennyire ideje engedi, olvasni fogja a LiveJournalba érkezőket is.
Mindenesetre nem Medvegyev a világ első vezető politikusa, aki az interneten is keresi választói kegyeit: Barack Obama új amerikai elnök már a választási kampányban is használta a világhálót, s jelenleg a Twitter minibloghonlapon és a Facebookon olvashatók bejegyzései. Volt internetnaplója elődjének, George Bushnak, vezet blogot Angela Merkel német kancellár, David Miliband brit külügyminiszter és többek között Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök is.
Már Medvegyev is blogol
Dmitrij Medvegyev orosz elnök szerdán internetes naplót indított a LiveJournal.com honlapon, s a blog az iránta érdelődő közösség létszámát tekintve már hivatalos indulása előtt, a kedden kezdődött teszt során a második helyre került a LiveJournal népszerűségi listáján.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.